érintő

Vegyünk két sokszor bizonyított tényt:

a, az alacsony születési súlyú újszülöttek körében magasabbak a halálozási mutatók
b, a dohányzó terhesek alacsonyabb súlyú újszülötteket hoznak világra

Mire következtet ebből a józan ész?

Arra, hogy a terhességük alatt dohányzó anyák magzatainak kevesebb az esélye az életbenmaradásra. A valóság azonban az, hogy a dohányosok alacsony súlyú gyermekei körében alacsonyabb a halálozási ráta, mint a nem dohányzók alacsony súlyú gyermekei között. Mielőtt levonnánk a tanulságot, hogy érdemes lehet terhesen dohányozni (különösen, ha a magzat kis súlyú), gondoljuk át a következőket:

A különös ellentmondás abból adódik, hogy két törvényszerűség ütközik: az emberi gondolkodás sajátsága, hogy az együtt előforduló dolgokat hajlamos összetartozóként értelmezni. A stasztitka sajátsága pedig, hogy az együttjárás (vagyis amikor két jelenség szisztematikusan együtt fordul elő) nem jelent ok-okozati összefüggést. A dohányzó kismamák alacsony súlyú babái nem a dohányzás miatt életképesebbek, hanem azért, mert az alacsony súlynak általában olyan betegségek állnak a hátterében, amelyek nagyobb halálozási rátával járnak. A dohányosok magzatai - épp a dohányzás miatt - akkor is alacsonyabb súllyal születnek, ha máskülönben egészségesek lennének. A dohányzás hozzájárul az alacsony születési súlyhoz, de az alacsony születési súly egyéb okai még a dohányzásnál is veszélyesebbek.

Két tanulság van tehát:
a, ha terhes vagy, ne dohányozz
b, ha azt olvasod, hogy két tényező együtt fordul elő, ne hidd azt, hogy egymással ok-okozati viszonyban vannak

infó innen, innen és innen, kép innen

Ritka kivételektől eltekintve gyakorlatilag minden anya szoptatni akarja a gyermekét, 98%-uk erre testileg képes is és Magyarországon 90% el is kezdi a szoptatást. Tudjuk, hogy az anyatej a csecsemő tökéletes tápláléka és az anyák szándéka a közösségi nyomással is egybecseng: az anya szoptasson. A 3 hónapos csecsemők közül mégis már csak 58% szopik, a 6 hónaposan kizárólag szoptatottak aránya 36% körüli ( a "kizárólag szoptatás" fogalmát nem minden esetben a WHO definíció szerint használják, a csak folyadékpótlást kapó babákat sokszor beleszámolják - az anyák nem is mindig tudnak róla, hogy az újszülött mit kapott a kórházban). A jelenség más "nyugati" országokban is megfigyelhető. Az a felmérés, amiről most szó lesz, Ausztráliában zajlott, ahol a kórházat elhagyó csecsemők 94%-ban szoptak (76% kizárólag) 6 hónapos korban viszont már csak 46% kapott anyatejet (12% tápszer és szilárd táplálék nélkül, csak folyadékpótlással, kevesebb mint 1% pedig kizárólagosan).

Mi lehet ennek a drasztikus visszaesésnek az oka?

A Nyugat-Ausztráliai Raine kutatás egy különösen kiterjedt, sok adatot és publikációt eredményező hosszú távú vizsgálategyüttes. 1989-ben indult 2900 várandós nő bevonásával, akikről - és gyermekeikről - terhességük 18. hetétől a gyerek 17 éves koráig gyűjtöttek információt. Az adatgyűjtés egyik területe a korai fejlődés, azon belül is a szoptatás volt. Az eredményeikről szóló sorozat második részében a szoptatás hosszának és a gyerekek tízéveskori iskolai teljesítményének összefüggéséről lesz szó.

A Nyugat-Ausztráliai Raine kutatás egy különösen kiterjedt, sok adatot és publikációt eredményező hosszú távú vizsgálategyüttes. 1989-ben indult 2900 várandós nő bevonásával, akikről - és gyermekeikről - terhességük 18. hetétől a gyerek 17 éves koráig gyűjtöttek információt. Az adatgyűjtés egyik területe a korai fejlődés, azon belül is a szoptatás volt. Az eredményeikről szóló sorozat indító részében a szoptatás hosszának és a gyerekek tizenéveskori mentális egészségének összefüggéséről lesz szó.

Bizonyára sokan ismerik a viccet, amiben az úttesten átkelés közben az eget bámuló gyalogosra rászól a rendőr: "Ha nem oda figyel, ahova megy, hamarosan oda megy, ahova figyel!" És ha valaki mindig ránk akarna szólni, amikor elkalandoznak a gondolataink, sok munkája lenne: Egy kutatás szerint az emberek éber idejüknek majdnem felében gondolatban messze járnak attól, amit éppen csinálnak - és ilyenkor nem boldogok. A boldogságunk valójában nem is attól függ, hogy mit csinálunk, hanem hogy figyelünk-e arra, amit csinálunk.

Ennek a kérdésnek egy aspektusát, az egészségügyi következményeket és azok anyagi vonzatát számította ki két kutató, Melissa Batrick és Arnold Reinhold. Eredményeiket a Pediatrics c. folyóiratban publikálták 2010. áprilisában.

A köztudatba lassan kezd beszivárogni, hogy a testi fenyítésnek komoly káros következményei lehetnek, azt azonban kevesen tudják, hogy ha verés helyett szóban teremtik le a gyereket, az egy fikarcnyival sem jobb.

Akár tetszik akár nem, a mi kultúránkban felértékelődött az intellektuális teljesítmény. A szülők - érthető módon - nem csak arra törekszenek, hogy gyermekeik testileg jól fejlődjenek, hanem azért is mindent megtesznek, hogy minél okosabbak legyenek, hogy aztán minél jobban megállják majd a helyüket a felnőtt társadalomban. (Az érzelmi egészség divatja még nem érkezett el, noha a valóságban ez a három "terület" csak a fantáziánkban létezik, a gyerekekben - és felnőttekben - nem különül el.)

Millióféle "fejlesztő játék" kapható - a többi nyilván csak arra jó, hogy a kölök bután elüsse velük az időt - és vannak okosító módszerek is, amelyekkel már csecsemőkortól taníthatjuk gyermekeinket a csillagászat vagy az anatómia csínja-bínjára is. Darcia Narvaez pszichológia professzor azoknak a szülőknek ad három jó tanácsot, akik a tudományosság és az idő próbáját is kiálló módszerekkel szeretnék kihozni a maximumot a gyerekükből - intellektuálisan is.

Két héttel ezelőtt a tekintélyes British Medical Journalben megjelent egy cikk, amely megkérdőjelezi a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatásra vonatkozó WHO ajánlás megalapozottságát. A hírről a magyar elektronikus média is beszámolt. Épp úgy, ahogy a cikkre reagáló indiai orvosházaspár megjósolta: csúsztatva, sarkítva, lebutítva, károkat okozva. Pedig magát a cikket is kritikusan kellett volna fogadni.

Avagy ki mondja meg, hogyan szoptassunk?


Testhelyzetek

Nem mindegy, hogyan szoptatunk. Ügyelünk a testtartásunkra, a gyerek pozíciójára, megismerjük a bölcsőtartást, hónaljtartást, kereszttartást, a fekve szoptatás csínját-bínját. Különös gondot fordítunk arra, hogy a baba hogyan veszi szájába a mellbimbót (aki szoptatott már kisebesedett mellbimbóval, majd "kiokosítva" gond nélkül, az tudja, miről beszélek).

Ismét van azonban új a nap alatt - és ismét kiderül, hogy ez az új valami régi és ösztönös. Suzanne Colson kutatása szerint a szoptatáshoz sok anya (az általa megfigyelteknek majdnem a fele) spontán egy olyan testhelyzetet vesz fel, amely nem szerepelt az eddigi "kánonban" és amelynek számos előnye van, különösen újszülötteknél, nehezen mellre tehető, sztrájkoló babáknál, de másoknál is.

Copyright © Sierra Lactation www.breastfeedingart.net

A nehezen kezelhető gyerekekről szóló sorozatban megismerhettük az Eleven Emileket és Szende Szaniszlókat és láttuk, hogy a kutatások szerint a gyerekek különböző temperamentumúnak születnek. Legutóbb arról beszéltünk, hogy miről lehet őket felismerni, miért viselkednek így és mit lehet tenni velük, értük. Most rátérünk arra, hogy mi az, amit semmiképpen nem tehetünk és végül felcsillan a remény, erőfeszítéseink jutalma.

Ebben a sorozatban eddig megismerhettük az Eleven Emilek és Szende Szaniszlók közötti különbséget és láttuk, hogy a kutatások szerint az emberek temperamentuma, vagyis az, hogy jellemzően hogyan reagálnak az ingerekre, veleszületett és a gyerekek egy része bizony nehezen kezelhető. A folytatásban konkrétan ezekről a gyerekekről esik szó, most arról, hogy miről lehet őket felismerni, miért viselkednek így és mit lehet tenni velük, értük.

Magyarországon az oktatásból valamikor teljesen kizárt fogyatékos gyerekek számára óriási előrelépést jelentettek a számukra létrehozott speciális iskolák. A tényt, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek elkülönülten tanulnak és elkülönülten élnek, annyira megszoktuk, hogy már nehezünkre esik elképzelni, hogy az együttoktatás egyáltalán lehetséges és értelmes dolog. Már több, mint egy évtizede törvény ad lehetőséget az integrációra, a sajátos nevelési igényű diákok túlnyomó többsége mégis szegregáltan tanul. Érdemes lehet a megszokott utakat annak fényében felülvizsgálni, hogy a többségi iskolába járó Down szindrómás (DS) tizenévesek évekkel előrébb járnak szegregáltan oktatott társaiknál.

Időnként felröppen egy-egy híradás arról, hogy kutatók közelebb kerültek a Down-szindrómával járó intellektuális lemaradás gyógyszeres kezeléséhez (Itt egy 2007-es, itt pedig egy 2009-es eredmény). Az az idő még messze van, amikor csak besétálunk a patikába és az értelmi fogyatékosságot kezelő gyógyszert vásárolunk, de a hírek eléggé elgondolkodtatóak ahhoz, hogy az érintetteken végigfusson egy milenneha.
És nem mindenki örül a kilátásoknak.

- Jó baba? - kérdezik gyakran az újdonsült szülőket, és nem arra kíváncsiak, hogy a gyerek babamódon működik-e, hanem hogy sokat alszik és keveset sír-e. Több kultúrában hagyomány és nyugaton is újraéledő szokás az újszülötteket és a csecsemőket szorosan bepólyálni, mert így nyugodtabbak és többet alszanak. A kutatási eredmények fényében azonban legalább is kétségessé válik, hogy a bepólyázott babáknak is jó-e, hogy "jobbak".

Ha egy kisgyerek nem sír az anyja után, annak örülünk: milyen jó, hogy nem érzi rosszul magát nélkülünk, ráadásul mi is szabadabbak lehetünk, ott lehet hagyni másra, alhat külön szobában stb. Sajnos azonban ebben az esetben is igaz, hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Az autizmus diagnosztizálása jelenleg viselkedéses jegyek alapján történik, amelyek jellege és súlyossága igen változatos lehet, ezért nem ritkán évekbe kerül, míg egy kisgyerek hivatalos diagnózist és állapotának megfelelő fejlesztést kaphat. Talán ez is megváltozhat majd Christine Eckernek és munkatársainak a "The Journal of Neuroscience"-ben publikált eredményei nyomán.

(kép innen)

Vannak-e születetten jó természetű és nehezen kezelhető gyerekek vagy a szülői szigor hiánya miatt lesz egyik gyerekből Eleven Emil, míg a másik a megfelelő nevelés hatására válik Szelíd Szaniszlóvá?