Ritka kivételektől eltekintve gyakorlatilag minden anya szoptatni akarja a gyermekét, 98%-uk erre testileg képes is és Magyarországon 90% el is kezdi a szoptatást. Tudjuk, hogy az anyatej a csecsemő tökéletes tápláléka és az anyák szándéka a közösségi nyomással is egybecseng: az anya szoptasson. A 3 hónapos csecsemők közül mégis már csak 58% szopik, a 6 hónaposan kizárólag szoptatottak aránya 36% körüli ( a "kizárólag szoptatás" fogalmát nem minden esetben a WHO definíció szerint használják, a csak folyadékpótlást kapó babákat sokszor beleszámolják - az anyák nem is mindig tudnak róla, hogy az újszülött mit kapott a kórházban). A jelenség más "nyugati" országokban is megfigyelhető. Az a felmérés, amiről most szó lesz, Ausztráliában zajlott, ahol a kórházat elhagyó csecsemők 94%-ban szoptak (76% kizárólag) 6 hónapos korban viszont már csak 46% kapott anyatejet (12% tápszer és szilárd táplálék nélkül, csak folyadékpótlással, kevesebb mint 1% pedig kizárólagosan).
Mi lehet ennek a drasztikus visszaesésnek az oka?
Korábbi kutatások összefüggést találtak a szoptatás hossza valamint az anya kora, iskolázottsága, a kórházi ellátás körülményei (pl. 24 órás együttlét a babával, korai mellretétel), a cumihasználat, az anya dohányzása, elhízottsága és korai munkába állása között. Az ausztrál kutatók ebben a vizsgálatban 587 anya körülményeit és szoptatási gyakorlatát követték nyomon 52 hónapon át és a következő összefüggéseket találták, részben megerősítve az eddigi ismereteket: a szoptatás hosszát (egymástól függetlenül) befolyásolta az anya szoptatással kapcsolatos hozzáállása, az első négy hét során felmerülő szoptatási nehézségek, az anya dohányzása, a cumihasználat és a korai visszatérés a munkába.
Ez, és korábbi kutatások is úgy találták, hogy az anya szoptatással kapcsolatos hozzáállása erősebben befolyásolja a szoptatást, mint a szociális és demográfiai tényezők. Nem csoda, hogy azok, akiknek nem állt szándékában 6 hónapig szoptatni, minden életkorban kisebb valószínűséggel szoptattak kizárólagosan vagy egyáltalán - hasonlóan azokhoz, akik kevésbé pozitívan viszonyultak magához a szoptatáshoz (az IIFAS skála alapján). Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden az anyán múlik, még az attitűdöt tekintve sem: azok közül az anyák közül, akik úgy érezték, hogy az apa jobban szeretné, ha szoptatnának, kétszer annyian szoptattak 6 hónapos korban, mint azok közül, akik azt gondolták, hogy a párjuk inkább tápszerezne vagy bizonytalan a gyerek táplálásával kapcsolatban. Azok közül, akik a saját anyjukat látták szoptatáspártinak, többen szoptatták egy éves gyermeküket is.
A terhességük alatt dohányzó anyák gyermekei minden életkorban kisebb valószínűséggel kaptak anyatejet kizárólag vagy egyáltalán. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik az is, hogy a dohányzóknak a szoptatási hajlandósága is alacsonyabb volt: közöttük kevesebben akartak legalább 4 hónapig szoptatni.
A 30 év fölötti anyák gyermekei viszont minden életkorban nagyobb valószínűséggel szoptak (kizárólag vagy egyáltalán), bár abban nem volt szerepe a kornak, hogy kizárólagosan szoptak-e 6 hónapig.
A cumihasználók körében - a korábbi eredményekkel egybehangzóan - ez a vizsgálat is rövidebb szoptatási hosszt talált: konkrétan az első 10 hét során bevezetett cumival kapcsolatban, még az erősen motivált anyák körében is. Arra azonban nem találtak egyértelmű választ, hogy a cumihasználat oka-e a szoptatással kapcsolatos problémáknak vagy a felmerülő problémákra adott (és a kívánttal épp ellenkező hatást kiváltó) válasz-e.
Azok a nők, akik valamilyen problémával találkoztak a szoptatás első négy hetében (ez az anyáknak több, mint egy harmadával megesik), nagyobb valószínűséggel adták fel a próbálkozást. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni egy magyar kutatást: Csörgő Andrea perinatális szaktanácsadói szakdolgozatában rámutatott, hogy a felmerülő problémák megoldásához nem csak megfelelő információra és az anya motiváltságára van szükség, hanem még ezeknél is fontosabb lehet a környezet támogatása.
A szoptatás társadalmi támogatottsága abban is megmutatkozik, hogy az anyák milyen hamar kényszerülnek vissza teljes munkaidőbe, a szoptatást nem támogató munkakörülmények közé. Nem csodálkozunk azon, hogy a munkába hamarabb visszatérő anyák rövidebb ideig tudtak szoptatni. A kutatás megemlíti a norvég példát, ahol a szülő nők munkahelyét 116 hétig tartják fenn, ebből 42 hétre a teljes keresetüket kapják. Náluk a 4 hónaposok 85%-a, a 6 hónaposoknak pedig 80%-a szopik.
A címben feltett kérdésre tehát nem lehet egy egyszerű választ adni, főleg nem olyat, amit aztán a szoptatás megszakadását egyébként is személyes kudarcként és traumaként megélő anyáknak lehetne szegezni. Egy azonban biztos: nem szoptat minden anya, aki képes és hajlandó lenne rá. Mit jelent ez? Kinek mit: Talán csak annyit, hogy legközelebb a nem rég szült anyukától ne azt kérdezzük, hogy szoptat-e, van-e elég teje, hanem azt, hogy levihetjük-e a szemetet, elfogadna-e egy fazék levest vagy vigyázhatunk-e kicsit a nagyobb gyerekre. Talán csak annyit, hogy az ítéleteinket nyeljük le, nem a dicséreteket. Ha elgondolkodunk, minden bizonnyal találunk egy olyan pontot, ahol legalább egy anyának legalább egy kis támogatást tudunk nyújtani. Kezdetnek ennyi épp elég.
Utolsó kommentek