Ha egy kisgyerek nem sír az anyja után, annak örülünk: milyen jó, hogy nem érzi rosszul magát nélkülünk, ráadásul mi is szabadabbak lehetünk, ott lehet hagyni másra, alhat külön szobában stb. Sajnos azonban ebben az esetben is igaz, hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

 

 

A szervezetben mérhető a "stresszhormon" néven is ismert kortizol mennyisége, így egy beszélni nem tudó kisgyerek esetében is objektíven mérhető, hogy milyen fokú feszültséget él át. A kutatók* pontosan ezzel a módszerrel állapították meg, hogy már az egy éves gyerekek között is vannak, akik bár nem sírnak, ha anyjuktól el kell válniuk, de ugyanolyan stresszt élnek át, mint síró társaik. Míg azonban a síró gyerekek értelmét látják feszültségük kifejezésének, mert bíznak a megnyugtatásban, a csendben szenvedő gyerekek már ilyen apró korukra megtanulják, hogy ha baj van, azzal egyedül kell megbirkózniuk: hiába is sírnának, nem kapnak segítséget.


* forrás és szakirodalmi hivatkozások: kotodes.hu