Nemrég a gyerekmentes élet felsőbbrendűségét hirdető Ellen Walker néhány ötletét olvashattuk, most a szemközti sarokban álló, szaporodáspárti Bryan Caplan közgazdasági és viselkedésgenetikai szempontjaival ismerkedhetünk meg. (Ő is írt könyvet a témában, de most csak egy cikke az alap.)

Caplan szerint tévhit az, hogy valamikor a gyerekek gazdasági hasznot hoztak a szüleiknek, mára viszont ráfizetést jelentenek. Egy antropológiai kutatás* szerint a hagyományos társadalmakban a gyerekek mindig többet fogyasztanak, mint amennyit megtermelnek és az öregek halálukig többet termelnek, mint amennyit fogyasztanak. Magyarán a gyerek mindig is ráfizetés volt, ezen nem vesztettünk annyit, mint hisszük. Ráadásul valójában még jobb is a helyzetünk: csak a modern időkben nőtt meg annyira az emberek élettartama, hogy utódaik támogatását élvezhessék.

Azt nem vitatja, hogy a gyermektelenek boldogabbak, mint a szülők, de kiemeli, hogy a különbség milyen csekély: gyerekenként átlag 1,3 százalékponttal csökken a mért boldogság, míg a házasság 18 százalékpontos növekedést hoz. Ráadásul valójában az első gyerek "végzi a legnagyobb pusztítást" a maga 5,6 százalékpontjával, a többiek a 0,6-os értékükkel lényegében eleveznek az első farvizén. Vagyis ha egy gyereked van, akkor már oly mindegy, hogy hány követi, sokkal rosszabb nem lesz a helyzet.

Caplan szerint az ilyen boldogság kutatások azért is félrevezetőek, mert nem veszik figyelembe a "vásárlói elégedettséget". Ezt úgy szokás mérni, hogy felteszik a kérdést: "Ha újra kezdhetné, ugyanígy döntene?" Míg a szülőknek csak 7%-a bánta meg a "vásárlást", a gyerektelen 40 év fölöttieknek 71%-a döntene másképp, ha újra kezdhetné.

Fő szaporodáspárti érve azonban az, hogy a szülők sokkal nagyobb feneket kerítenek az egész gyereknevelési dolognak, mint az az utódaik életére gyakorolt valóságos hatásuk alapján indokolt lenne. Az öröklés-nevelés tengelyen szélsőségesen az öröklés irányába tolódva azokat a (külön nevelkedő ikreket és örökbefogadott gyerekeket vizsgáló) kutatásokat válogatja össze, amelyek szerint a nevelésnek gyakorlatilag nincs hatása (vagy nagyon csekély hatása van) a gyerekek egészségére, élethosszára, intellektusára, boldogságára, iskolázottságára vagy erkölcsösségére.

Caplan következtetése az, hogy a szülők vehetnék sokkal lazábban a dolgot, inkább az örömökre, mint a "kötelességekre" koncentrálva. Ha a szülők szeretnek olvasni a gyereknek, remek, olvassanak, de ha elmarad az esti mese, ezzel még nem kárhoztatják arra, hogy iskolázatlanul, kilátások nélkül robotoljon majd valahol. Azzal teszik a legjobbat a gyereküknek, ha egyáltalán nem is izgatják magukat ezeken a dolgokon, nem próbálják a gyereküket "a jövőre felkészíteni", valamilyenné nevelni, hanem csak jól érzik magukat együtt. És ha a gondtalan szülőségbe belejöttek, a legjobb döntés, ha még további gyerekeket vállalnak: nem annyit, amennyit a pár hónapossal ébren öltött éjszakák után gondolnak, hanem annyit, ahányat 80 évesen szeretnének.


* Caplan nem ad meg hivatkozásokat, hiszen nem tudományos közleményt írt, csak egy publicisztikát, így én is adós maradok a forrásokkal.

kép innen