A nehezen kezelhető gyerekekről szóló sorozatban megismerhettük az Eleven Emileket és Szende Szaniszlókat és láttuk, hogy a kutatások szerint a gyerekek különböző temperamentumúnak születnek. Legutóbb arról beszéltünk, hogy miről lehet őket felismerni, miért viselkednek így és mit lehet tenni velük, értük. Most rátérünk arra, hogy mi az, amit semmiképpen nem tehetünk és végül felcsillan a remény, erőfeszítéseink jutalma.

Amit nem lehet tenni

Jay Belsky fejlődéspszichológus blogjában azt írja, hogy szakmájánál fogva igen sokat tud a rossz bánásmód következményeiről és elfogadhatatlannak tartja a gyermekbántalmazást, de miután ő is a saját bőrén tapasztalta, mit jelent egy ilyen babát gondozni és úgy érezni, hogy már bármit megtenne, csak hallgasson végre el, már el tudja képzelni az elképzelhetetlent, hogy valaki egy pici babát bántson - sőt tulajdonképpen azon csodálkozik, hogyan bírják a szülők ennyiszer megállni, hogy ne bántalmazzák a kicsi gyereküket.  A csillapíthatatlan sírás valóban ki tudja fordítani magából az embert: A nagyon sírós, hasfájós babát gondozó anyák 70%-a ismerte el, hogy kifejezetten agresszív gondolatai támadtak a síró csecsemővel kapcsolatban, 26%-ukban még a gyermekgyilkosság gondolata is felmerült.

Bár teljesen érthető, hogy az ember elkeseredik egy ilyen helyzetben, de nyilvánvalóan mindent meg kell tenni azért, hogy ne reagáljunk elkeseredésből, kétségbeesésből. Még mindig jobb egy kis időre biztonságos helyre letenni a babát és kimenni a szobából, míg meg nem nyugszunk, mint addig hergelni magunkat, míg rázogatni nem kezdjük vagy le nem csapjuk valahova. Ez nagyon-nagyon veszélyes! Aki tudja, hogy tényleg nehezen kezelhető vagy "hasfájós" a babája, készüljön fel erre a nyugodt, józan pillanatokban!


Az erőfeszítések koronája

Legutóbb említettem, hogy az ilyen nehezen kezelhető, sírós babák sokszor nem mutatják jelét annak, hogy jól esne nekik az ölelés, a ringatás, a szoptatás és az érzékeny gondoskodás egyéb megnyilvánulásai. Épp ettől annyira nehéz velük: úgy tűnik, mintha semmi nem hatna rájuk és a szülő teljesen tehetetlennek érzi magát. Valójában azonban éppen ők azok, akikre hosszú távon legnagyobb hatással van a szülői viselkedés: a legjobban reagálnak a meleg gondoskodásra és a legjobban szenvednek ennek hiányától.

Például első osztályban azoknál az egykor nehezen kezelhető csecsemőknél találták a legkevesebb magatartásproblémát és legjobb társas készségeket, akik az első években érzékeny, válaszkész gondozásban részesültek. A hasonlóan problémás csecsemőkből lettek a legrendetlenebb iskolások is - ha nem a szükségleteikre reagálva gondozták őket. A kevésbé nehéz természetű csecsemőknél nem volt ilyen nagy a különbség a nevelési stílusok hatásában.

Hasonlót tapasztaltak, amikor azt vizsgálták, hogyan hat a 15 hónaposan átélt apai viselkedés arra, hogy három évesen csalnak-e a gyerekek, ha azt hiszik, nem látja senki. A félősebb, negatívabb hangulati beállítottságú gyerekekre erősebben hatott a nevelés: hatalmaskodó, durva bánásmód után jobban csaltak, érzékeny és támogató nevelés után szabálykövetőbbek voltak.

 

A nehezen kezelhető gyerekek szülei igazán embertpróbáló feladatot kaptak, de a jutalmuk sem marad el. Érdemes azt a plusz energiát rááldozni a nehéz természetű gyerekekre, mert nekik van rá a legnagyobb szükségük és ők hálálják meg legjobban - hosszú távon. Addig meg fél lábon is kibírjuk :)