érintő

(kép innen)

Vannak-e születetten jó természetű és nehezen kezelhető gyerekek vagy a szülői szigor hiánya miatt lesz egyik gyerekből Eleven Emil, míg a másik a megfelelő nevelés hatására válik Szelíd Szaniszlóvá?

A Thomas és Chess pszichiáter házaspár problémás gyerekekkel foglalkozva figyeltek fel arra, hogy a komoly lelki problémával küzdők családi háttere sokszor semmi lényegesben nem különbözött azokétól, akik egészségesen fejlődtek, miközben némelyik "problémamentes" gyerek kifejezetten kedvezőtlen háttérrel rendelkezett, ill. azoknál, akiknél valószínűsíthetően a hibás nevelés vezetett lelki zavarokhoz, egyáltalán nem lehetett bejósolni ezeknek a zavaroknak a természetét: az erősen tekintélyelvű nevelés hatására az egyik gyerek szorongó és alárendelt lett, míg a másik dacos és lázadó. Mindezekből arra következtettek, hogy nem hagyható figyelmen kívül a gyerek temperamentuma, vagyis az az egyéni stílus, ahogy a környezeti hatásokra reagál.

Első körben arra keresték a választ, hogy valóban léteznek-e olyan veleszületett vonások, amelyek a személyiség magvát képezhetik. 2-3 hónapos csecsemőket vizsgálva 9 ilyen jellemzőt is találtak. Függetlenül attól, hogy szüleiknek milyen volt a személyisége és hogyan bántak a gyerekeikkel, a néhány hetes babák viselkedése jól körülhatárolhatóan különbözött abban, hogy

• mennyit és milyen energikusan mozognak
• mennyire rendszeresek a testfunkcióik és az alvás-ébrenlét ciklusaik
• érdeklődve fogadják-e az új tárgyakat és személyeket vagy visszahúzódnak tőlük
• mennyire könnyen alkalmazkodnak a környezet változásaihoz
• milyen erősségű inger vált ki belőlük reakciót
• milyen erőteljesen reagálnak az ingerekre
• milyen az általános hangulatuk: könnyen sírnak vagy általában jó kedvük van
• milyen könnyen vehetőek rá, hogy mást csináljanak, mint amit akartak
• milyen hosszan tudnak valamire figyelni és mennyire kitartóak egy-egy tevékenységben


A második kérdésük az volt, hogy ezek a vonások mennyire maradandóak.
A temperamentum állandóságát újszülöttől fiatal felnőtt korig követték nyomon, több kultúrából származó, egészséges és beteg, értelmi fogyatékos és koraszülött gyerekek bevonásával is. Többségében úgy találták, hogy a vonások tartósan megmaradnak és bár a megjelenési formájuk változik, maga az alapjellemző ugyanaz: az a gyerek, aki csecsemő korában a nedves pelenkától hangosan sír vagy az égzengéstől hevesen ordítani kezd, az egy évesen hangosan kacag, ha az apja dobálja és visítva, rúgkapálva tiltakozik a lázmérés ellen, öt évesen annyira nevet, hogy csuklani kezd és tíz évesen egyetlen hiba miatt képes széttépni egy egész oldal házifeladatot. Természetesen nem a konkrét példák megjelenése az, ami várható, hanem az, hogy a hevesen reagáló kisbabából hevesen reagáló kis és nagy gyerek lesz. (Itt részletes táblázatot találunk az egyes jellemzők megjelenéseiről a különböző életkorokban. Nem kitalált példák, hanem a kutatás során gyűjtött leírások!) Ugyanakkor ez az állandóság nem volt mindenkinél kimutatható, sőt, kifejezett változásokat is tapasztaltak. Feltételezték, hogy az is egyéni vonás lehet, hogy mennyire állandóak az ember életében ezek a veleszületett jellemzők.


Jó tudósokhoz méltóan Thomas és Chess kategóriákat is gyártott a vonásokból: Úgy találták, hogy a kilencből öt temperamentum-jellemző hajlamos csoportosulni és 3 kategóriát kiadni. Ezek alapján a gyerekek

40%-a könnyen kezelhető: testfunkcióik és alvás-ébrenlét ciklusuk nagyon rendszeres, általában jókedvűek, pozitívan közelednek az új dolgokhoz, könnyen alkalmazkodnak és a reakcióik szelídek.

15%-uk lassan felmelegedő: életritmusuk változó, alacsony vagy közepes aktivitási szintet mutatnak, nem reagálnak túl erőteljesen és bár hangulatuk negativisztikus, és kezdetben elutasítóak, türelmesen új helyzetekhez is hozzászoktathatóak.

10% pedig nehezen kezelhető: rendszertelenek, változóan vagy nagyon aktívak, nem alkalmazkodnak, többször van rossz kedvük, mint jó, ingerlékenyek, hevesen és negatívan reagálnak az új helyzetekre (közöttük több a fiú).

A gyerekek kb. harmadát nem tudták egyértelműen besorolni egyik kategóriába sem, náluk vegyesen oszlott el a kilenc jellemző (ami azt jelenti, hogy náluk is megjelentek az egyéni különbségek, csak nem csoportosultak ilyen szépen egybe).


Az eredmények hatására a kutatók levonták a következtetést: személyiségünknek veleszületett alapjai vannak. Nem gondolták azonban, hogy kizárólag a genetika határozná meg, milyenek vagyunk: úgy vélték, hogy a személyiséget a temperamentum és a környezet folyamatos kölcsönhatása alakítja. Szerintük az "öröklés vagy nevelés" eleve rossz kérdés, mert nem lehet közülük választani; a kettő kölcsönhatása számít.

A kötődés akkor alakul ki a legkönnyebben, ha a gyerek és a szülő temperamentuma illeszkedik: magyarán nincs jó/rossz szülő vagy jó/rossz gyerek, hanem jobban vagy kevésbé összeillő szülők és gyerekek vannak. Egy könnyű temperamentumú szülő pl. egy könnyen kezelhető gyerekkel nyugodtan lehet aktív és megengedő: olyan, amilyen egyébként is szeret lenni. Egy lassan felmelegedőt viszont hajlamos lehet túlingerelni (számára mást jelent az "ingergazdag környezet"), mindig aktivitásra ösztönözni, így túlságosan dominánssá válni fölötte. A nehezen kezelhető gyerek mellett pedig könnyen kiborul, belenyugszik, hogy "úgyis mindig bőg" és feladja a próbálkozást vagy hatalmi játszmákba keveredik vele ("ki az erősebb?") - mindkét úton eltávolodhatnak egymástól érzelmileg. Pedig ha kitartóan igyekszik megérteni, mire van szüksége a gyereknek (érzékeny) és akarja is azt neki megadni (válaszkész), a gyerekben lassan felépülhet a bizalom és idővel könnyebben veszi az akadályokat. (Mivel a temperamentum öröklődik, azért nem teljesen lutri, hogy összeillik-e a gyerek és a szülő: több az esélye, hogy igen, mint hogy nem.)


A temperamentum-kutatás természetesen nem állt meg 60 évvel ezelőtt (részletes áttekintés az ókortól napjainkig itt).  Más kutatók más szempontok alapján csoportosították a tulajdonságokat, így részben más temperamentum-vonásokat is kaptak, de abban alapvető az egyetértés, hogy

1. a személyiség alapvető tulajdonságai legalább részben genetikailag meghatározottak* (általában 50% körüli mértékben** - van, ami jobban, van, ami kevésbé),
2. az egyéni különbségek már csecsemőkorban megjelennek és
3. viszonylag stabilak, de az életkorral egyre jobban befolyásolja őket a tapasztalat.

* Érdekesség, hogy miközben a veleszületett vonások jelenlétét különböző kultúrákban egyaránt kimutatták (már Thomas és Chess is, de később mások is), származás szerinti különbségeket is találtak a csecsemők viselkedésében: az USÁ-ban született 2 napos kínai babák nyugodtabbak voltak, jobban tűrték a mozgatást, arcuk letakarását, könnyebb volt őket megnyugtatni, maguktól is könnyebben nyugodtak meg, mint az ugyanott született fehérek, a navahó babákat pedig még béketűrőbbnek találták.

** Ne higgyük, hogy a másik 50%-ot a csak a szülői befolyás kaphatja! Vannak, akik a maradék hatást a tágabb környezetnek, a kortársaknak tulajdonítják és a nevelésnek kereken 0 %-ot hagynak.

Folytatás itt.