érintő

"A mosoly egy olyan görbe, amely mindent kiegyenesít"

Ha szeretnél hasznos lenni és jól érezni magad, miközben másoknak is segítesz, jelentkezz a nyíregyházi Csodavár alkotótáborába! A Down Egyesület korai fejlesztőjének épületén a tanév kezdetéig néhány felújítási munkát kell elvégezni. Az önkénteseket kertrendezésre, ablakfestésre, dekorálásra, takarításra és hasonló tevékenységekre várják aug. 15-19. között. További információ az egyesület honlapján.

Meghívó

az angyalszív alapítvány videója

Elhelyezkedés/Megközelíthetőség: Balatonszárszó vasútállomástól 3 percre, a Vízpart utcán

Csap: van

WC: van

Zárható?: Nem

Lángos: van

Az eddigi két részben (itt és itt) lényegében azzal foglalkoztunk, hogy milyen tényezők segítik a matematika tanulás sikerét Down-szindrómás gyerekeknél. Többször hangsúlyoztuk, milyen fontosak a korai matematikai tapasztalatok a családban és a társak közösségében. Most arról lesz szó, hogy (Gillian Bird leírása alapján) konkrétan milyen nyelvi, tárgyi környezettel és játékokkal segíthetünk az értelmi lemaradással élő gyermekeknek, hogy a számok, mennyiségek világában magabiztosabban mozogjanak és könyebbé váljon számukra a logikus gondolkodás.

Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány a József Nádor Speciális Szakiskolával együttműködve a 2011/12. tanévben esti képzéseket indít elsősorban enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos felnőtteknek. Az OKJ – szakvizsgával záruló képzési program keretében gyógynövénytermesztő, konyhai kisegítő, számítógépes adatrögzítő, takarító és virágkötő szakmát lehet tanulni.

Az oktatás a sajátos nevelési igényű tanulók részére adaptált képzési program szerint történik, a József Nádor Speciális Szakiskola által kidolgozott helyi tanterv alapján. Minden képzés esetén lehetőség van fordított befogadásra is: A sajátos nevelési igényű jelentkezők mellett - ép, többségi érdeklődők jelentkezését is várjuk, akik felvállalják, hogy sérült társaikkal együtt tanuljanak, és szakképesítést szerezzenek. Az oktatás kis létszámú osztályokban folyik, elméleti óra 12 fővel, gyakorlati foglalkozás 6-8 fővel.

A képzési programok megvalósulását a Down Alapítvány támogatja (napközi biztosítás, fejlesztés, felkészítés, korrepetálás, iskolába kísérés). A szakképzést elvégzők részére intézményen belüli fizetett foglalkoztatást működtet, és külső, védett munkahelyen támogatott foglalkoztatást szervez.

További infó itt.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy bár a sírások gyakorisága, a sírásgörbe lefutása és a sírás koncentrálódása az estékre a legtöbb nép csecsemőire egyaránt jellemzők, néhány kultúrában a babák mégis sokkal kevesebbet sírnak. Különösen érdekes a koreai példa, mivel itt a társadalmi-gazdasági körülmények nagyon hasonlítanak a nyugatiakra, a babák mégis alig sírnak (még esténként is), nem mutatják a sírás mennyiségének jellemző, élletkorral összefüggő változásait (növekedés majd csökkenés) és nincsenek közöttük "hasfájósak" sem. Miben más az ő életük, mint pl. az amerikai babáké?

Singer Magdolna és Szabolcs Judit "Sorsfordító gyerekek" c. riportkönyve a könyvhétre jelent meg. Nem azzal kezdem, hogy mit gondolok róla, hanem néhány idézettel próbálok kedvet csinálni a könyvhöz és a gondolkodáshoz. Elsőként Dr. Trásy Gábor néhány meglátásával:

Minden szülőnek az a vágya, hogy gyermeke boldog legyen. Egy sérült gyerek nevelésekor a félelmei abból adódnak, hogy minden hiányosság veszélyezteti a gyemeket boldogsága elérésében, megtartásában. Az azonban, hogy egy embernek miből mennyi kell a boldogsághoz, nagyon különböző.

A téma Down-szindrómára szűkítve ebben a bejegyzésben jelent meg.

Cuki, szuszogó csomagocska, ennivaló minden mozdulata. Puszira és ölelésre termett. Van csodálatosabb, mint egy pici baba?

Minden izmát megfeszítve, vörös fejjel üvöltő sziréna. Bömböl, akármit csinálok és nem tudom megszüntetni az elviselhetetlen ordítást. Van borzasztóbb, mint egy síró pici baba?

Tegnap arról írtam, mit mondanak Down-szindrómás gyerekek szülei, mi esett jól nekik a környezetüktől, mit szerettek tőlük hallani, látni gyerekükkel kapcsolatban. Ma itt az érem másik oldala: kérdések, megjegyzések, tettek, amik nem esnek jól, nem estek jól:

Amikor Down-szindrómás újszülött érkezik a családba, nem csak a szülők érezhetik úgy, hogy nem tudják, merre induljanak, hanem a rokonok, barátok, ismerősök is tanácstalanok lehetnek. Sokan vannak közöttük, akik már kezdettől szívesen segítenének, de annyira nem tudják, mit lehet ilyenkor mondani vagy tenni, hogy végül inkább nem mondanak, nem tesznek semmit, vagy éppenséggel a nagy jószándékban bántanak meg akaratlanul. A szülők is érzékenyebbek lehetnek ilyenkor és olyan kérdések, megjegyzések is szíven üthetik őket, amiknek máskor örülnének.

A Numicon eszközcsaládot azért tervezték, hogy a gyerekek számára a matematika tanulását élvezetessé és sikeressé tegyék. Két fontos kiindulópontjuk volt: az egyik, hogy a számok nem valóságosak, a másik pedig, hogy az agy mintázatokat keres. A mennyiségeket mintázatokba rendezve nem csak a számok válnak valóságossá - láthatóvá, tapinthatóvá -, hanem a közöttük levő viszonyok is (pl. két hármas elem összeillesztésével ugyanolyan alakot kapunk, mint egy ötös és egy egyes összerakásával: egy hatos elem formáját).

A kérdés egyik része, hogy mi történik az USÁ-ban, a másik, hogy mi történik a kézírással.

Az első kérdést illetően a posztban - mint a hivatkozott cikkben is, amelyben egyébként nem csak a dőlt folyóírást tartják a civilizáció oszlopának, hanem a töltőtollat is, az elfajzott golyóstollal szemben - van egy kis pontatlanság. Nem arról van szó ugyanis, hogy az amerikai iskolások többé nem tudnak kézzel írni, hanem hogy számos helyen ezt a típusú írást nem tanulják többé:

A gyakorlatban ez némileg azért egyszerűsödik és kb. így néz ki, amikor valaki igazán igyekszik nagyon szépen írni:

vagy így:

Hát mit mondjak, vessetek az esemesezésben eltorzult hüvelykű tinédzserek elé, de nekem ez valóban kissé régiesnek tűnik és nem csodálom, ha vannak, akik nehezen írják és nehezen olvassák. Az jut róla eszembe, hogy valamikor elképzelhetetlen volt, hogy egy művelt ember ne tudjon latinul és görögül, de mára ez nem tartozik az alapműveltséghez.

De nem ez az igazi kérdés.

Az igazi kérdés a másik: a kézzel írás - géppel írás problematikája. Van egy olyan érzésem, hogy ebben nem is a "hogyan kell", hanem a "hogyan lehet" fog dönteni. Hogy nem mi fogjuk eldönteni, hanem a "use it or lose it" törvénye: az a törvényszerűség, hogy amit nem használunk, az nem fejlődik, az elvész.

Nem biztos, hogy fenn lehet tartani egy olyan készség mélyreható oktatását, amit a való életben a diákok nem használnak, nem tudnak használni. Nem is kell a való életig elmenni, már a felsőoktatásban minden dolgozatot géppel írva kell beadni. Ki jár jobban az egyetemen: aki gyöngybetűkkel ír és ezt folyamatosan gyakorolja, vagy aki megtanulja hatékonyan összegyűjteni és feldolgozni az információt? (Úgy tűnik egyre kevésbé van időnk mindkettőre.) Már a Hvg 2009-es kézírás kontra gépírás témájú cikkében kifejtik a szakértők azt is, hogy az elektronikus kommunikáció és a számítógéphasználat, miközben a kézírásnak ellene dolgozik, más készségeket viszont fejleszt. Valószínűnek tartom, hogy az fog a legtöbbet nyomni a latban, hogy mely készségeknek lehet valóban hasznát venni. A gyakorlat fogja eldönteni, hogy mennyire és milyen formában maradhat fenn a kézírás, nem az, hogy a mai felnőtteknek, pl. nekem tetszik-e.

Különben tetszik.

(Válasz a következő posztban, mert a reblogba nem lehet képet rakni. És még ezt nevezzük civilizációnak ;) )

és ezt el is mondja.

"Erős Antónia a császármetszést nem választási lehetőségnek gondolja, hanem életmentő beavatkozásnak. A híradós a tápszerről is hasonlóan vélekedik, amely szerinte nem arra való, hogy válasszuk, hanem arra, hogy ha kell, akkor segítsen"

teljes cikk és videó a bezzeganyán

Magam részéről örülök annak, hogy a "hosszú" szoptatás pozitív kontextusban kap nyilvánosságot.

Elhelyezkedés/Megközelíthetőség: A fogaskerekű (60-as villamos) és a gyermekvasút végállomása között félúton. Aki mégis kocsival jönne, a vasútállomás előtt parkolhat.
Csap: nincs
WC: nincs (a közeli büfében fizetős van, de jobban megéri akkor már egy sört fagyit venni és ingyen vécézni)
Zárható?: Nem

Ez a játszótér három játszótér. Van egy kicsi, rögtön a park szélén, ahogy leszállunk a fogasról és átkelünk az úttesten. Hintával,

kis csúszdával,

úgy érzem, van még remény, a falakat lassacskán bontogatni is lehet és bárki ráébredhet, hogy több bennünk a közös, mint ami elválaszt:

Fél óra után már érezhetően kontrakcióban volt a gyomrom. (Ráadásul addigra kettesben maradtunk az egész iskolában.) Nem akartam gyáván hazamenni, így súlyos-csöndes dilemmázás után úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle, tudja-e, hogy ki az osztályfőnöke? Nem tudta. Jól elfehéredett, nagyot nyelt.

tovább

Amikor egy anya kezébe fogja újszülött gyermekét - éljen akárhol a világon és szüljön akármilyen körülmények között - a legtöbbször ugyanúgy ismerkedik vele, még a mozdulatok sorrendje is egyezik. Megsimítja az ujjacskáit, a tenyerét, a karját, a lábait, majd a törzsét. Minden anya megpróbál a gyereke szemébe nézni. Megfigyeli a vonásait, a haját, a hangját, megpuszilgatja és megszagolgatja. Ennek az ismerkedési rítusnak nem minden mozzanatáról tudjuk, hogy mire való, de amiről igen, az igazolni látszik, hogy az eszünkkel sem tudnánk jobbat kitalálni, mint az ösztönös viselkedés.

A Down-szindrómás gyerekek matematika tanulásával foglalkozó sorozat első részében a tanulás szükségességéről és a sikerhez vezető feltételek egy részéről esett szó. Most arról beszélünk, hogy a tanításhoz választott stratégiának azt is figyelmbe kell vennie, hogy tanulási jellemzőik miben hasonlítanak és jellemzően miben különböznek normál fejlődésű társaikétól.

Egy komment.hu-s cikk kapcsán gondolkoztam el, mennyire nincsenek olyan magyar mesék, amikből a gyerekek azt látnák, hogy "másféle", pl. Down-szindrómás társaik is vannak, hogy jó, hogy vannak és hogy természetes a jelenlétük a világban. A múltkor egy olyan meséről volt szó, amelyben szimbolikusan jelenik meg a másság értéke, most egy "valóságmese" kerül terítékre.

Az, hogy A szivárványgyermeket nem magyar író írta, nem is kellene hogy baj legyen, a kulturális utalások alapján akár nálunk is játszódhatna. Az iskola, a kistestvér érkezése és a válófélben levő szülők számunkra ismerős dolgok. Kár, hogy a fordítás helyenként nem sikerült igazán gördülékenyre.

Az események két síkon játszódnak: a megszületésre váró gyerekek Szivárványországban beszélgetnek és készülődnek a földi életre, a valóságban pedig egy iskolás kisfiú, Jakab szemszögéből látjuk a dolgokat. Az ő testvére lesz Naomi, a Down-szindrómás kislány, aki azzal a céllal jön a világra, hogy mindenkit elgondolkoztasson, mi az igazán fontos az életben. A célját láthatóan már a születésével elkezdi megvalósítani, hiszen Jakab barátnőjének válófélben levő anyukáját kirángatja a depresszióból - hogy konkrétan hogyan, azt nem tudjuk, ahogy meghallja, hogy a kicsi "Down-kóros", egy csapásra jobban lesz. Valószínűleg az én készülékemben van a hiba, de nekem kicsit rossz érzés arra gondolni, hogy az anyuka attól tér magához, hogy rájön: az, hogy a férje elhagyta egy másik nőért még mindig nem akkora tragédia, mint egy downos gyerek születése és tulajdonképpen örülhet az életnek, mert az ő gyerekei legalább nem downosok.

Szerintem a könyv erősségét és érdekességét a "szivárványidős" részek jelentik, amelyekből megismerhetjük Naomi gondolatait, érzéseit, motivációit, másságának lényegét és okát - és nem mellesleg azt, hogy ez a normalitás felől sokszor érthetetlennek látszó világ belülről nagyon is koherens. Annyira, hogy a végére úgy tűnik, valójában a pillanatban elmerülő, állandó ünnepben élő, másokat a legfontosabbra tanító Down-szindrómás Naomi választotta az igazán értelmes életet.

Azt nem tudom, hogy meseként hogyan működik a történet, vajon mennyire érthető (és élvezhető) egy gyerek számára, segíthet-e megérteni pl. ha downos kistestvér érkezik. Saját tapasztalatból csak azt mondhatom, hogy engem, a felnőttet sokadjára is mélyen megérint a történet Naomiról és a szivárványvilágról, amit magával hoz ebbe a kevésbé szivárványos földi világba.

Egy fogyatékos gyerek érkezése sokféle próbatétel elé állíthatja a családot. Az alapfélelmek között szerepel az is, hogy szétesik a szülők házassága. Vajon mennyire gyakori ez a valóságban és mi dönti el, hogy a nehézségek összehoznak vagy szétválasztanak-e? W. J. Dyer írása alapján.

A segítsmagadon-irodalom egyik fele arról szól, hogy hajadnál fogva húzd ki magad a gödörből: olyan tanácsokat adnak az életerő, az optimizmus, az önbizalom és egyéb, kívánatos dolgok növelésére, amiknek a megvalósításához több életerő, optimizmus, önbizalom és egyéb, kívánatos dolgok kellenének eleve. A másik felük meg olyan triviális ötleteket ad, mint pl. ha fáradt vagy, pihenj. Talán a szokottnál kevésbé triviális Linda Wasmer Andrews javaslata lélekvidításra: hallgass madárfüttyöt!

Egy vizsgálatban közlekedési zajok mellé kevertek be más hangokat és azt találták, hogy a madárfütty tompítja a zajok kellemetlenségét.  Egy másikban a vizsgálati személyek kevésbé találtak zsúfoltnak egy parkot, ha madarak csiripelését is hallották és kevésbé zavarta őket más emberek jelenléte. (Repülőgép vagy teherautó hangja mellett embertársaikból is jobban elegük volt.) A madarak hangja összeköt minket a természettel és így éberebbé, figyelmesebbé tesz, csökkenti a stresszt, az ellenséges érzéseket és jó közérzetet ad.

Feltételezik, hogy a madárfütty az ember napi ritmusának harmonizálásában is szerepet játszhat, mivel a madarak kórusa kiszámíthatóan hajnalban a leghangosabb. Ez a természetes kakukkos óra nem csak az alvás-ébrenlét ritmusát befolyásolja, hanem a hangulatunkat is.

Aki nem elégszik meg azzal, hogy a forgalom zaját egy madárhang CD-vel fűszerezi, madáritató vagy etető kihelyezésével csalogathatja magához a füttydoktorokat. A Magyár Madártani Egyesület honlapján részletes segítséget kaphatunk a kert, az óvoda, az iskola, a panel vagy a munkahelyünk madárbaráttá alakításához.

kép innen és innen

Nem az lesz az üzenet, hogy szükségtelenül "fejlesztett" (egészséges) gyerekek, és pénzéhes "fejlesztők". Meg nem is az, hogy képlékeny gyermeki agy és mikor ha nem most, mert aztán milyen jó lesz majd neki.

Inkább arról, hogy mennyire nem ez a lényeg.