érintő

Sajnos a kötődő nevelés nem jelent problémamentes gyereknevelést. Amikor azonban egy hosszan és igény szerint szoptató és/vagy gyerekével együtt alvó szülő szaksegítséget keres, gyakran az az első, hogy a családot épp azokból a biztos támaszokból akarják kigyógyítani, amik valójában fenntartják a nehézségek közepette is. Egy-két ilyen tapasztalat elég is ahhoz, hogy az ember elveszítse bizalmát és idézőjelbe tegye magában a "szakembereket", érdemi segítséget később ne várjon tőlük. Így aztán a gondjaival vagy maga marad, vagy hasonló gondolkodású szülőkkel játszik vak vezet világtalant.

Ezért is nagy öröm, hogy most két olyan kezdeményezésről is hírt adhatok, amelyek a kötődve nevelő családok számára is szakértő segítséget nyújthatnak.

A karban-tartók csapata két pszichológusból és egy perinatális szaktanácsadóból áll és szolgáltatásaik gyorsan bővülő köre már most is lefedi a legfontosabb élethelyzeteket: szülőcsoportos foglalkozásokon többek között a korlátokról, fegyelmezésről, dackorszakról, testvérháborúról, szülői konfliktusokról beszélgethetünk, külön tanfolyamot szenteltek az alvás-altatás kérdésének, megtanulhatjuk, hogyan lazíthatunk bármikor autogén tréninggel, és értő gondját viselhetjük testünknek (és családtagjaink testének) akár már a gyermekvállalás gondolatától kezdve, a szülés utáni időszakon és a gyerek mozgásfejlődésén át - felső korhatár nélkül.

A Csörgő szülőhangoló mottója ez:  "A világ akkor működik jól, ha a Család jól működik, a család pedig akkor működik jól, ha az Anya jól van." Az igény szerinti formában (nyílt csoportos tanfolyamon, zárt csoportos önismereti kurzusokon, egyéni konzultációkon, személyesen vagy telefonon) zajló programok célja, hogy segítsenek a szülésre, szoptatásra felkészülni, az esetleges korábbi negatív élményeket feldolgozni, a menet közben fellépő problémákon segíteni. Csörgő Andrea, aki  perinatális szaktanácsadó és ötgyermekes anya, empatikusan, mégis higgadtan, megbízható józansággal és szeretettel segít, akár szülést kísér, akár a csecsemőgondozás vagy a gyereknevelés területén ad tanácsot, biztatást.

Tanácsok olyan szülőknek, akik szeretnék, ha a gyerekük kevesebb segítséget igényelne az elalváshoz, kevesebbszer ébredne éjjel vagy csak szimplán többet aludna, de mindezt gyengéden, a gyereküket ismerve és tisztelve szeretnék megvalósítani - Elizabeth Pantley The No-Cry Sleep Solution (Altatás sírás nélkül) c. könyve alapján. A csecsemők alvásáról szóló első rész és az alvásnapló elkészítése után következzen néhány tanács az újszülöttek szülei számára.

Nyugaton úgy tartjuk számon, hogy a két éves kor körül kezdődő "dackorszak" a gyerekek éntudatának, a normák elsajátításának, a célállításnak és a vágyélet fejlődésének természetes állomása, amely szükségszerűen hordoz konfliktusokat. Egy vizsgálat szerint a konfliktusok száma és minősége is függ a gyerekek temperamentumától: az aktívabb és saját viselkedésüket nehezebben kontrolláló gyerekek gyakrabban kerültek konfliktusba és kevésbé konstruktív megoldásokat találtak azok a gyerek-szülő párok, ahol a gyerek aktivitási szintje magas volt és gyakran élt át intenzív negatív érzéseket.

A konfliktusok számát a kötődés minősége sem befolyásolja, jóllehet az összeütközések minőségére hatással van: a biztonságosan kötődő gyerekek és szüleik konstruktívabban oldják meg az érdekellentéteket hordozó helyzeteket. A hatalmukat finomabb eszközökkel, a gyereket segítve, vezetve gyakorló anyák egy korábbi kutatás szerint is együttműködőbb magatartásra tudták rávenni a gyerekeiket - laboratóriumi és otthoni körülmények között is -, mint a hatalmukat erőtelejesebben gyakorlók. (Mindkét esetben a felnőtt irányít, a különbség nem abban van, hogy a hatékonyabb szülő "mindent megenged", hanem hogy a gyereket nem kényszerrel, hanem segítségnyújtással veszi rá az együttműködésre.)

Mi a helyzet a más kulturális normák között élő kétévesekkel? Vajon valóban univerzális emberi dolog-e a "dackorszak" vagy csak a mi kultúránkra jellemző, esetleg már megint a csecsemők és kisgyerekek természetes igényeitől távol álló életforma kellemetlen mellékhatásáról lenne szó?

Megjelent egy cikk a Waldorf iskolákról, de nem a cikkről és nem a Waldorf-módszerről fogok írni. Hanem egy nagyon érdekes érvről, amit nem csak a Waldorffal, hanem a kötődő neveléssel szemben is fel szoktak hozni: "A módszernek azonban van egy nagy hátulütője, mégpedig az, hogy sajnos egyszer szembe kell nézni az élettel. (...) A Waldorf-iskola kiegyensúlyozott, boldog gyermeket nevel, szinte minden kisiskolásnak ezt kívánná az ember, de ez a világ sajnos nem waldorfos elvek szerint működik."

Nem gúnyból írtam, hogy érdekes, szerintem tényleg az, több szempontból is.

Nem az lesz az üzenet, hogy szükségtelenül "fejlesztett" (egészséges) gyerekek, és pénzéhes "fejlesztők". Meg nem is az, hogy képlékeny gyermeki agy és mikor ha nem most, mert aztán milyen jó lesz majd neki.

Inkább arról, hogy mennyire nem ez a lényeg.

A kötődés kifejezést gyakran használjuk "ragaszkodás" értelemben, és mint az összes szavunkat, hol így, hol úgy értjük - és mindenkinek mást jelent. Panaszkodik egy anyuka, hogy egy éves gyereke túlzottan kötődik hozzá, mert sír, ha egyedül hagyja. Egy másik azt mondja, hogy nincs semmi baj a kötődéssel, mert a gyerek nagyon anyás, le se tudja magáról vakarni. Figyelmeztet az orvos, hogy ha másfél éves kor után is szoptatnak egy gyereket, túl szorosan fog kötődni.

Trükkös dolog ez a kötődés.

Írtam már arról, hogy az embercsecsemő gondozása nem egy anyára vagy egy szülőpárra van kitalálva, hanem egy közösségre (egy afrikai mondás szerint egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell) és lamentáltam is a mai családok sanyarú helyzetén, hogy ez a közösség nem áll mögöttük.

Szerencsére vannak, akik nem állnak meg a panaszkodásnál, hanem azt mondják: ha a régi leomlott, építsünk újat! Ha már nincsenek meg a tradicionális közösségek, hozzunk létre moderneket! Hívjuk össze az anyákat, gyerekeket, családokat egy olyan helyre, ahol hasznos dolgokkal foglalkozhatnak, ahol pihenhetnek, ahol kapcsolatokat építhetnek, ahol segítséget kaphatnak a mindennapi életükhöz - egymástól. Ilyen hely, ilyen közösség az érdi Fonoda.

Tegnap a kötődő nevelés és a civilizált életkörülmények viszonyáról gondolkodva odáig jutottam, hogy a csecsemő igénye egy olyan közösség, amely figyelembe veszi, hogy állandó testkontaktusra, adekvát (pozitív) reakciókra és szoptatásra van szüksége. Most innen folytatom.

Ebben a blogban eddig nagyon keveset írtam arról, hogy mit gondolok én, inkább a "nicsak, mit gondolnak mások" van középpontban. Azt gondolom, ez ezután is így lesz, de most mégis egy véleményes poszt jön (kimutatom a fogam fehérjét!), - bár nem egyedi, mégis az én személyes következtetésem, mindenki így tegye, ahova akarja.

Ebben a sorozatban eddig megismerhettük az Eleven Emilek és Szende Szaniszlók közötti különbséget és láttuk, hogy a kutatások szerint az emberek temperamentuma, vagyis az, hogy jellemzően hogyan reagálnak az ingerekre, veleszületett és a gyerekek egy része bizony nehezen kezelhető. A folytatásban konkrétan ezekről a gyerekekről esik szó, most arról, hogy miről lehet őket felismerni, miért viselkednek így és mit lehet tenni velük, értük.

Korábban arról volt szó, hogyan lehetséges a babákkal már újszülött kortól együttműködni az ürítés területén, figyelni a napi ritmusukra, a testbeszédükre, saját megérzéseinkre és gyengéden hozzászoktatni őket, hogy a dolgukat oda végezzék, ahova mi szeretnénk. Most lássuk, milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a módszernek, amely általában EC (Elimination Communication, párbeszéd az ürítésről) néven ismert.

A pelenka nélküli csecsemőgondozásról szóló sorozat első részében egy hagyományos kultúra gyakorlatát láthattuk, ahol a csecsemők születésüktől együttműködnek a szüleikkel abban, hogy az általuk meghatározott módon és adott helyre ürítsenek. Hasonló együttműködés az ipari társadalmakban élő családokban is megvalósítható.

kép innen

Az University of Notre Dame (USA, IN) kutatói szerint a kedvesség, az együttérzés és az együttműködési készség a csecsemőkorban gyökerezik és meghatározott gondozási, nevelési szokások segítik elő. Eredményeik szerint az erkölcsi viselkedés kialakulása a család érzelmi minőségétől és a közösség támogatásától függ.

A Down-szindrómás gyerekek közötti egyéni különbségekről szóló sorozatban az orvosi oldal és az elvárások után a nevelés hatásáról beszélünk. A tanulságok most sem csak a Down-szindrómásokra vonatkoznak.

kép: a Gifts c. könyv borítójáról

Alternatív a szülés, ha olyan testhelyzetben vajúdunk és tolunk ki, amiben a gravitáció segítségünkre van, alternatív a csecsemőgondozás, ha a picit hordozzuk, vele alszunk, igényeinek jelzésére reagálunk, alternatív az életmódunk, ha keressük az önfenntartás természetes lehetőségeit, kertészkedünk, főzünk, varrunk, újrahasznosítunk.