érintő

A Down-szindrómás gyerekek közötti egyéni különbségekről szóló sorozatban az orvosi oldal és az elvárások után a nevelés hatásáról beszélünk. A tanulságok most sem csak a Down-szindrómásokra vonatkoznak.

kép: a Gifts c. könyv borítójáról

A testi panaszok kezelésén és az optimális környezet megteremtésén túl a Down-szindrómás gyerekeknek is leginkább szeretetre és odafigyelésre van szükségük, hiszen ők nem elsősorban Down-szindrómások, akiknek mellesleg vannak egyéb tulajdonságai is, hanem gyerekek saját temperamentummal, személyiséggel, saját érdeklődési körrel, vágyakkal - akik mellesleg Down-szindrómások. A kutatások szerint pedig egy gyerek fejlődését az segíti elő a leginkább,

• ha megfelelően reagálnak a jelzéseire és gyakran beszélgetnek vele,
• ha szüleivel erősen kötődnek egymáshoz,
• ha elfogadják és követik a temperamentumát
• valamint ha döntéshozást és problémamegoldást igénylő, ingergazdag környezetet biztosítanak számára.

Ezek a feltételek egymással össze is függenek, hiszen ha pl. egy csecsemő igény szerint szophat, akkor azzal a jelzéseire is megfelelően reagálnak, a temperamentumát is követik, az erős kötődésben nagy szerepet játszó testi kontaktust is biztosítják számára és a tapintási, szaglási ingerek mellett - szopás közben épp a megfelelő távolságról látva anyja arcát - optimális látási ingereket is kap.

Ugyanakkor pl. a tv bekapcsolása vagy a folyamatos beszéd nem teremt "ingergazdag környezetet". Fontos, hogy az inger mennyisége összhangban legyen a gyerek befogadóképességével, jellegében pedig az ő megnyilatkozásaira válaszoljon, vagyis interakcióban, "párbeszédben" legyen vele. Pl. többet ér, ha a pici babát testi érzeteknek tesszük ki, különböző felületek, mozgások érzékelését tesszük számára lehetővé, ha kevesebbet beszélünk, de mondandónkat a gyerekre szabjuk és a konkrét helyzethez kötjük.

A gyermek jelzéseire és egyéniségére való figyelés ahhoz is fontos, hogy elvárásainkban ne essünk át a ló túlsó oldalára, hiszen ha folyamatosan azt próbáljuk elérni, hogy a gyerek képességei fölött teljesítsen, akkor állandó stresszre és kudarcélményre ítéljük, ami ugyanúgy elveszi a kedvét a próbálkozástól, mintha alábecsülnénk. Az elvárások egyensúlyának megtalálásában segíthet, ha megfigyeljük, magától mit csinál, abba bekapcsolódunk és tevékenységét csak egy nagyon apró lépéssel bővítjük, lehetőséget adva neki az utánzásra. Pl. ha két kockát nézeget, mi is kezünkbe vehetünk két kockát, majd összeüthetjük őket, hogy utánozhasson bennünket. Az állandó utasítgatás és kérdezgetés egy DS gyerek számára is ugyanolyan stresszes, mint bárki másnak, ráadásul a figyelmét is leköti és akadályozza az önálló játékban, a világ felfedezésében. (Megfigyelték, hogy a DS gyerekek játéktevékenysége gyakran gazdagabb, ha nem "segít" nekik senki, mert figyelmi kapacitásukat meghaladja, hogy egyszerre figyeljenek a személyre és a tárgyra is.) Az odafigyelés és az irányítás közötti finom egyensúly megtalálásában a gyerek lehet a legnagyobb segítségünk.

Ezek az optimális körülmények egyesülnek az ún. kötődő nevelés gyakorlatában, amelyet a már említett igény szerinti szoptatás mellett tipikusan jellemez a testen hordozás, a gyermek közelében (vagy vele együtt) alvás, a csecsemő jelzéseinek kommunikációként való értelmezése (pl. azért sír, mert valamire tényleg szüksége van) és egyensúlyteremtés a gyerek és a többi családtag igényei között (pl. a hordozással nem csak a gyerek testkontaktus iránti igénye teljesül, hanem az így megnyugtatott gyermek mellett az anya is végezheti mindennapi teendőjét). Az gyermeküket így nevelő szülők egy része a segített szobatisztaságot is gyakorolja. A "módszer" tulajdonképpen visszatérés az emberiség gyökereihez, ahhoz a mintához, amelyhez az evolúció során az ember teste és lelke alkalmazkodott és amelyet a világ számos táján gyakorolnak ma is a mienknél kevésbé "civilizált", a természettől kevésbé elszakadt közösségekben. Nyugati népszerűsítője, Dr. Sears és felesége hét másik mellett egy DS gyermeket is nevel és kifejezetten ajánlja a módszert sajátos nevelési igényű gyermekek gondozásához.

Egy átlagostól eltérő fejlődésű gyermeket nevelni nem könnyű. A szülőknek tájékozódniuk és dönteniük kell olyan kérdésekben, amelyekkel más szülők sosem szembesülnek. Olyan dolgokban kell segítséget nyújtaniuk és támogatást keresniük, amelyek más családok életében maguktól és észrevétlenül zajlanak le. Az ismeretek bővítése mellett a személyiségüket és értékrendjüket is alakítaniuk kell, miközben a legnagyobb nehézséget gyakran az jelenti, hogy a tágabb családi, társadalmi környezet nincs tudatában annak, hogy mind egyformán különbözünk és ezt a különbözőséget nem csak hogy nem becsüli, de sokszor nem is tolerálja. Ha azonban nem ragaszkodunk ahhoz a meggyőződéshez, hogy a nehézségek a boldogságunk útjába vetett akadályok, hanem tudunk abban hinni, hogy minden megoldandó feladat gazdagabbá és boldogabbá tesz, és ha megtanulunk az igazán fontos, emberi értékekre figyelni és az apró lépéseknek örülni, akkor az ilyen különleges gyerekekben felismerhetjük az ajándékot.