A pelenka nélküli csecsemőgondozásról szóló sorozat első részében egy hagyományos kultúra gyakorlatát láthattuk, ahol a csecsemők születésüktől együttműködnek a szüleikkel abban, hogy az általuk meghatározott módon és adott helyre ürítsenek. Hasonló együttműködés az ipari társadalmakban élő családokban is megvalósítható.

 

kép innen

A segített szobatisztaság nyugati eszközei a gyakrolatban nagyon hasonlítanak a hagyományos "korai" szobatisztaságra szoktatás elemeihez: a gondozó a gyermek jelzéseit (nyöszörög, fészkelődik vagy épp abbahagyja a mozgást stb.) és napi ritmusát (ébredés, étkezések után stb.) megfigyelve ajánlja fel neki, hogy a kívánt helyre (tálkába, wc-be, mosdókagylóba, bilibe, szabadba) ürítsen, miközben testét biztonságosan megtámasztva egy meghatározott pózban tartja (pl. a kisebb csecsemőt karjára fekteti, a nagyobbnak hátát a saját hasához támasztva két combjánál megfogja) és jellemzően valamilyen hangot is ad. A csecsemők hamar megtanulják az ürítést a helyszínnel, a pózzal és a hangjelzéssel társítani, a szülők pedig fokozatosan kiismerik gyermekük szokásait és jelzéseit és megtanulnak az intuíciójukra hallgatni.


Bár az eszközök hasonlóak, az ideológia általában más. Nyugaton nem az egyetlen ismert hagyományként vagy a körülmények diktálta szükségszerűségből választják a szülők ezt a gondozási módot, hanem általában azért, mert teljeskörűen gondoskodni szeretnének gyerekük szükségleteiről, kapcsolatukat akarják elmélyíteni vele. Ez jellemzően a kötődő nevelés gyakorlatának részeként, annak elemei közé szervesen beillesztve valósul meg: az éjszakai jelzéseket szinte lehetetlen észrevenni, ha a gyerek nem alszik a szülők fizikai közelségében, a csecsemők finom mozgásaiban való eltéréseket akkor érzik legjobban, kommunikációjuk akkor a legszorosabb, ha a babát a testükön hordozzák, a csecsemő igényeinek azonnali kielégítése pedig éppúgy megnyilvánul az igény szerinti szoptatásban és a sírás kommunikációs értelmezésében, mint az ürítés igényének kiszolgálásában. A kötő neveléssel együtt járó szoros közelség és érzékeny gondoskodás magában foglalja a segített szobatisztasághoz szükséges odafigyelést is. Vannak ugyanakkor olyan nyugati szülők is, akik “részidőben” gyakorolják a segített szobatisztaságot, így a fentiek közül bármelyik vagy akár mindegyik elhagyásával is lehetséges magát az ürítéssel kapcsolatos együttműködést megtanulni. Ebben az esetben több "plusz" figyelemre lehet szükség.


Ez a fajta együttműködés nem hasonlít arra, amit általában a 2-3 évesek szobatisztaságra szoktatása alatt értünk. Valójában így nincs is szükség a szobatisztaságra szoktatásra: ha nem zavarjuk meg a csecsemő természetes érzeteit az ürítéssel kapcsolatban, nincs szükség rá, hogy helyrehozzuk azokat. A szobatisztaságra szoktatás egy olyan probléma kezelése, amelyet a pelenkázás hoz létre: A gyerekeknek intellektuálisan kell újrafelfedezniük, amit az érzékeik elfelejtettek. Valójában a szobatisztaság itt nem is cél, hanem melléktermék. A cél maga a gondoskodás, nem a gondoskodás minél előbbi elhagyása.


A hivatalos álláspont szerint a csecsemők nem tudják irányítani záróizmaikat, így a szobatisztasággal kapcsolatos tanulásnak számukra semmi értelme. Az valóban igaz, hogy a záróizmok akaratlagos megfeszítésére az újszülöttek még nem képesek, de már kis csecsemők is el tudják azt lazítani. Az ürítésben a szüleikkel együttműködő csecsemők kezdettől fogva azt tanulják, hogy a finom érzékleteiket is kifejezzék (a hólyag csak félig van, amikor jelentkezik a vizelési inger), és ha lehetőséget kapnak, a hólyag tartalmát elengedik. Az önálló szobatisztaságtól eltérően itt kezdetben nem szükséges a visszatartás képessége, csak az ellazításé. (A pelenkázott gyerekek a szobatisztaságra szoktatásnál már az erős ingerre reagálnak: akkor össze kell szorítani az izmokat és a székletet, vizeletet benntartani. A lazítást később tanulják meg – egy elveszett képességet kell helyreállítani –, így fordulhat gyakran elő, hogy pl. induláskor nem tudnak pisilni, de 10 perc múlva kell nekik.) Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy azok az izmok, amelyeket használunk és edzünk, gyorsabban erősödnek és fejlődnek, mint azok, amelyeknek a működésével nem foglalkozunk. Így fordulhat elő, hogy a csecsemőkortól pisiltetett gyerekeknél az elvileg nem tanulható folyamatok is gyorsabban zajlanak le és a szobatisztaságra szokás minden egyes részképességét sokkal hamarabb sajátítják el.


Következik: Előnyök és hátrányok