Elizabeth Pantley további tanácsai ahhoz, hogy a babák stressz és kényszer nélkül alakítsanak ki olyan alvási szokásokat, amelyek a felnőtteknek is megfelelnek - ha nem tudjuk vagy nem akarjuk kivárni, míg ezt teljesen maguktól teszik meg. A sorozat korábbi részeiben a csecsemők alvásáról és az alvásnapló elkészítéséről volt szó és néhány, újszülöttek szüleinek szóló tanácsot is megismertünk. Az alábbi javaslatokat szintén nekik szánja.


Ne aludjon nappal túl sokat

Ha az újszülött sokat alszik nappal, akár 3-5 órát egyfolytában, éjszaka pedig gyakran felkel, akkor lehet, hogy összekeveri a két napszakot. Az ilyen babáknak is segíthet a korábban ajánlott nappali világos-zajosabb, esti sötét-csendes altatás. Két-három óra alvás után akkor is ébresszük fel gyengéden a babát, ha nagyon is ki tudnánk használni egy hosszabb szünetet. Ne is halasszunk minden teendőt akkorra, amikor alszik, inkább engedjük, hogy a baba a normál életünk részévé váljon.

A nagyon mélyen alvó babák ébresztgetéséhez a következőket ajánlja:
- próbálkozzunk akkor, amikor mocorog vagy grimaszokat vág álmában, mert ekkor felületesebben alszik
- cseréljük ki a pelusát vagy töröljük le az arcát egy nedves ruhával
- vetkőztessük le pelusra-pólóra (ha nincs hideg)
- dörzsölgessük meg a hátát
- vegyük le a zokniját és masszírozzuk meg a lábujjait
- finoman tornáztassuk meg a karját és a lábát
- tartsuk függőlegesen és énekeljünk neki.


Figyeljünk a fáradtság jeleire

A legtöbb újszülött nem tud két óránál hosszabban ébren maradni, de még nem tudja magán észrevenni a fáradtság jeleit és nem tud egyedül lefeküdni sem. Ha viszont túlfárad, nehezebben alszik el. Ha odafigyelünk, idővel megtanulhatjuk, a mi babánk hogyan "jelzi" a fáradtságát: passzívabb lesz, elcsendesedik, elfordul a játékoktól és az emberektől, elbambul, nyűgös lesz, dörzsöli a szemét vagy ásítozik.


A baba kényelme

Vannak babák, akiket megnyugtat, ha szorosan bepólyálják őket, de ne pólyázzunk, ha a baba már forog vagy ha túl meleg van. (Az érintőn a pólyázás hátrányairól korábban itt írtam.) Mások nem érzik magukat biztonságban egy "nagy" ágyban, jobban megnyugszanak, ha a sarokba bújhatnak vagy kisebb fekhelyet kapnak. Bár biztonsági szempontokból a kemény matracon hanyatt fektetést ajánlják, ezt nem minden baba szereti, mivel a gerince még az "összegörnyedt", méhen belüli tartáshoz szokott. Pantley szerint a kendőben természetes tartásban, kényelmesen alvó gyereket is érdemes időnként autós kagylóülésben altatni (ezzel nem mindenki ért egyet; ami azt illeti, én is úgy tudom, hogy hosszabb időre, rutinszerűen ez nem egészen ideális). Szívhang felvételekkel, nyugodt zenével vagy fehér zajjal, a pólónk alatt "anyaszagúvá" érlelt plüss állattal vagy alvókendővel a többi érzékszervnek is segíthetünk a kényelemérzet kialakulásában. Ha a baba felébred, amikor a hideg vászonlepedőre tesszük, terítsünk az ágyába inkább flanel lepedőt vagy melegítsük elő a helyét melegítőpárnával (legkisebb fokozaton használva és a karunkkal ellenőrizve, hogy nem túl meleg-e).
Arra is ügyeljünk, hogy az esti elalvás előtt rendesen egyen. Ha belealszik az evésbe, amikor még "nem végzett", inkább szelíden ébresztgessük közben, hogy ne keljen fél óra múlva éhesen, hogy akkor fejezze be.


Az anya kényelme

Az anya kényelmének és lazaságának alapköve, hogy mit gondol. Kellemesebben telnek a legstrapásabb, sokszor kelős, nappal is folyton szoptatós hetek is, ha úgy tekintünk rájuk, mint rövid ideig tartó, legalább annyi örömöt, mint terhet jelentő, természetes folyamatra. Jobban járunk, ha elfogadjuk, hogy az újszülöttek nem alusszák át az éjszakát és hónapokra van szükségük, míg megszoknak egy olyan rendet, ami nekünk is rendnek tűnik. Az elkerülhetetlent pedig próbáljuk meg minél kényelmesebbé tenni:

- Ha ülve szoptatunk, első dolgunk legyen bevinni a gyerekszobába a legkényelmesebb karosszéket egy lábtámasszal és egy kisasztallal, amire kikészítjük, ami éjjel kelhet (pohár víz, elemlámpa, akármi). Próbáljuk ki a szoptatós párnát vagy a sima kispárnát az ölünkben.
- Ha cumisüveget használunk, mindent készítsünk elő. Pantley azt ajánlja, hogy tartsunk a hálószobában egy ehhez hasonló szerkezetet, amely a bekevert tápszert hidegen tartja és gőzzel gyorsan megmelegíti, amikor kell
- Fekve szoptatásnál nem kell homorítani, hogy jobban odaférjen a baba. Feküdjünk kényelmesen, majd a baba megtalálja a helyét, ő sokkal rugalmasabb, mint mi.
- Együttalvóknál legyen az ágy elég nagy vagy használjunk dupla matracot.
- (Nappali) szoptatás közben ne azon járassuk az agyunkat, hogy mi minden mást kellene még elvégeznünk: most éppen ezt kell elvégeznünk. Üljünk lazán, engedjük le a vállunkat, élvezzük a békés perceket, figyeljük a babát vagy akár olvashatunk is, ha az kikapcsol.

Az első hónapokban nyugodtan foroghat minden a baba körül, inkább lassítsunk és hagyjunk ki néhány dolgot. Egyszerűsítsük az életünket, pl. most nem kell mindennek ragyognia. Tanuljuk meg elfogadni a felajánlott segítséget. (Én fűzöm hozzá, hogy a kérésekre viszont tanuljunk meg nemet mondani is.)

Következik: Tanácsok négy hónaposnál nagyobb gyerekek altatásához

kép innen