Ha mondjuk keresnék valamit, amiről nem is tudom pontosan, hogy micsoda és a helyet sem igazán ismerném, ahol meg kell találni és lenne valaki, aki nálam sokkal okosabb, tapasztaltabb és ismeri a terepet, sőt azt is pontosan tudja, hol van, amit keresek de az összes segítsége annyi lenne, hogy bármerre indulok, azt mondaná: Nem, nem ott! vagy Ne, arra ne! és ezt egyre ingerültebben mondaná, egyre komorabban figyelmeztetne, hogy rossz felé megyek és különben is inkább hagyjam abba a keresést - hát nem érezném túl jól magam. Tanácstalan lennék, csalódott, dühös. Ha azt mondaná, fordulj csak meg és menj egy kicsit balra, most nézz fel és látod, ott van, akkor követném az utasításokat és örülnék, hogy megtaláltam, amit kerestem.
Ha a másfélévesnek azt mondom, hogy ne hadonássz a kanállal, ne kend a kefirt az asztalra, ne fröcsköld szanaszét az ételt, ne kopácsolj a kanállal, elveszem a tányért!, akkor nem érzi túl jól magát és nagyon sok kaja kerül az ölébe, az asztalra, a földre, a hűtő oldalára. Ha azt mondom neki, hogy tedd a szádba a kanalat, akkor vigyorogva bekapja a falatot és már meríti is újra a kanalat.
Amikor az egyik gyerekem első osztályos lett, szuper tanító nénit kapott. Az első szülőin mindenkitől megkérdezte, mit gondol az "alattad a föld/ fölötted az ég/ benned a létra" idézetről. Én azt mondtam neki, hogy azt szeretném, ha az én gyerekemet nem felzavarnák a létrán, hanem fentről hívogatnák. Értette.
Ha a világ egy csodálatos, ezerszínű-ezerízű labirintus lenne, amelynek minden ösvénye más élményeket kínálva hívogatna, hogy fedezz fel! fedezz fel!, de nem lenne szabad mindenhova bemenni, én azt szeretném, ha a Nálam Nagyobb Segítőm kedvesen hívogatna arra, amerre mehetek és nem azt, ha megszidna, amikor rossz felé indulok.
És sokszor mégis milyen nehéz Nagyobb Segítőnek lenni és azt kínálni fel, amit lehet, nem csak azt elvenni, amit nem lehet!
Utolsó kommentek