Peter Gray pszichológus professzor érdekes gondolataival már találkoztunk az érintőn a tanulás természetes módjával kapcsolatban, most azokat az érveit ismerhetjük meg, amelyek szerint a szervezett sportnak, a bajnokságoknak és az ezekre felkészítő edzéseknek milyen nem kívánatos hatásai vannak - szemben a felnőtt irányítása nélküli, szabad játékkal (akár ugyanazoknak a sportoknak a "szabad változatával") szemben. Vagyis, hogy miért jó az, ha a környékbeli gyerekek az utca végében fociznak és miért rossz, ha ugyanezek a gyerekek iskolai bajnokságokon mérik össze futballtudásukat.

Melyek azok a különbségek, amelyek a szabad játék felsőbbrendűségét adják?


1. A csapatok szembenállása

A kötetlen, felnőtt irányítása nélküli játékokban nincs igazi különbség a saját csapatod és az ellenfél között. Aki tegnap az ellenfeled volt, ma melletted játszik, sőt, a játék folyamán is változhat, hogy ki melyik csapatban van, pl. ha túlságosan kiegyenlítetlen a játék vagy valakinek haza kell mennie. A szembenállás mindenki számára világosan időleges, csak a játékra vonatkozik és azon kívül nem jelenik meg. A szervezett sportoknál azonban a csapatok hosszabb időn át állandóak, nem lehet minden meccsen más osztály/iskola/sportklub csapatában játszani. A mi csapatunk pedig jobb, mint a tietek, még azokban a dolgokban is, amik nem a meccsen történnek. Gray felidézi a szociálpszichológia egyik klasszikus kísérletét, amelyben először egymás ellen hangoltak, majd kibékítettek két csapatot. A kísérlet a kibékítés tanulságai miatt vált klasszikussá, de Gray itt azt emeli ki, hogy az összeugrasztás alapvető eszköze a felnőtt táborfelügyelők bíráskodásával szervezett sportversenyek sora volt, ahol a győztesek jutalmat kaptak.

2. A játék fenntartása és befejezése

Ha a gyerekek spontán kezdenek egymással játszani, azt azért teszik, hogy jól érezzék magukat. Senkit sem kényszerítenek, hogy játsszon, senkit nem szidnak meg a felnőttek, ha kiszáll. Nincsenek kupák sem, amelyekért megküzdjenek. Azért is szabad játék, mert bárki bármikor kiszállhat. Márpedig, ha valaki nem érzi jól magát a játékban, akkor ki fog szállni, és ha túl sokan szállnak ki, akkor nem lehet játszani. Vagyis minden játékosnak elemi érdeke, hogy ne rontsák el egymás mulatságát és még az ellenfeleik is jól érezzék magukat. Ez nagyon fontos önkorlátozásokhoz vezet, amelyeket nem a szabályok indokolnak, hanem a többi játékos igényeinek és vágyainak figyelembe vétele. Egy téttel bíró bajnokságban ki kell használni az ellenfél gyenge pontjait és azokon kell betámadni, egy tét nélküli örömjátékban viszont tekintettel kell lenni rájuk és azokban előnyt adni - anélkül, hogy az ellenfél megalázónak érezné az engedményt.

3. A szabályok rugalmassága és eredete

A szabad játékban a szabályok a körülményeknek és a játékosok adottságainak megfelelően változhatnak, és azokat maguk a játékosok határozzák meg. Egy gyengébb kapus számára pl. kisebb kaput állíthatnak fel, hogy kb. ugyanolyan eséllyel tudja elkapni a labdát, mint az ellenfél ügyesebb játékosa egy nagyobb kapuban. Ha kicsi a hely és kevés a játékos, egy kapura is lehet játszani. Rég tudjuk Piaget-től, hogy a golyózó fiúk magasabbrendű szabálytudatot alakítanak ki egymással játszva, mint felnőtt irányítása mellett.

4. A konfliktusok rendezése

A kötetlen játék során a játékosok nem csak a szabályokat módosítják folyamatosan, hanem azt is maguk döntik el, hogy a konkrét helyzetben azt a szabályt megszegte-e valaki és hogy hogyan lehet a játékot még kiegyenlítettebbé tenni. A kérdéseket megvitatják, érvelnek és kompromisszumokat hoznak. Nem feltétlenül értenek mindannyian egyet, de a meghozott döntéseket mindannyian elfogadják a játék folytatása érdekében. Ezeken a vitákon és konszenzusokon keresztül fontos dolgokat tanulhatnak az együttműködésről. Olyan fontosakat, amelyek magánál a játéknál is sokkal előbbre valók - ezért fordul elő gyakran, hogy a szabályok és a szabálytalanságok megvitatásával több időt töltenek, mint magával a játékkal.


5. A cél

Bár a bajnokságokon is elhangzik, hogy "Nem a győzelem fontos, hanem a részvétel", de ezzel többnyire a veszteseket vigasztalják. A szabad játékban viszont valóban így is van: a játék és a jókedv fontosabb, mint hogy ki győz. A játékosok olyan új és kreatív módokon tehetik próbára a képességeiket, amit a formális játék szabályai nem tesznek lehetővé - és közben arra is ügyelniük kell, hogy a többiek érdekét ezzel ne sértsék és az örömteli játékot fenntartsák.

6. Morál és sérülések

Mivel a szabad játéknál a győzelem fontossága a mindenki számára elég jó mulatságot jelentő játék fenntartása mögé szorul, ezért a játékosok egymásra is jobban vigyáznak, mint a szervezett sportban, ahol a győzelem érdekében sokszor megengedhetőnek tartják a hazugságot, csalást és hogy szándékosan sérülést okozzanak másoknak - minél régebb óta sportolnak, annál inkább. Így aztán minden játékos nagyobb eséllyel szenved sérüléseket a pályán, ahol a felnőttek irányítják őket, mint az utca végében, ahol nem "vigyáz" rájuk senki. Megdöbbentő, hogy kontaktsportok gyakorlóinál ugyanolyan agyi elváltozásokat találtak, mint az Alzheimernél.

A szabad játék és a szervezett sport tehát a felszíni hasonlóságok ellenére olyan alapvetően különböző viselkedési módokat bátorít és olyan különböző készségek elsajátítására ad lehetőséget, amelyek nem csak a játékban fontosak, hanem az élet sok más területén és a felnőtt életben, a "nagy" társadalomban is. És ugyan mi milyen társadalomban szeretnénk élni: olyanban, ahol a győzelem érdekében mindenkin átgázolunk és a közösségeinket külső irányításra bízzuk vagy olyanban, ahol az a cél, hogy mindannyian jól érezzük magunkat és ahol képesek vagyunk a saját határainkat feszegetni, rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez, érdekeinket képviselni és konszenzusokra jutni?


kép innen