Karen Gaffney ismét egy olyan hős, akinek előbb az életét meséljük el, a teljesítményét, munkabírását, elszántságát csodáljuk - miközben érthetetlen okból könnycseppeket morzsolgatunk ki a szemünk sarkából -, aztán egy utolsó félmondatban hozzátesszük: ja, és Down-szindrómás.

Szóval Karen Gaffney egy 31 éves nő, a róla elnevezett alapítvány elnöke, aki különböző fórumokon szólal fel a fogyatékkal élők teljes integrációja érdekében. USA-szerte hirdeti, hogy a korlátokat le lehet győzni és a pozitív elvárások eredményekhez vezetnek. Karen ezt a saját életével is igazolni tudja: minden kihíváshoz elszántsággal közelít, mert tudja, hogy vannak korlátai, de nem engedi, hogy ezek a sikerben korlátozzák. 2010-ben a Down-szindróma nemzetközi nagykövetévé választották.

Portlandben járt középiskolába és (normál) érettségi után itt szerezte meg tanári asszisztens képesítését is a Portland Community College-ban, ahol egy két éves természettudományi alapozó kurzust is elvégzett. (Ez kb. olyan, mint amikor nálunk valaki érettségi után még egy két éves szakképző kurzust végez, csak ez egyben az "igazi főiskolai" tanulmányokat is előkészítheti, abba beszámítható. Nem felsőfokú végzettség, de a középfokúnál több. Ha valaki frappánsabban el tudja mondani, vagy pontosítana, kérem, a kommentek között tegye meg. Angol nyelvű magyarázat még itt.) Hogy ez pontosan hogyan, milyen lépcsőfokokon át és milyen módszerek segítségével történt, azt a honlapján olvasható beszámolóból megtudhatjuk.

Azt is itt meséli el az édesapja, hogyan tanította meg úszni, 9 hónapos korától kezdve, apró, kitartó lépésekben. Mégpedig olyan eredményesen, hogy bár a bal lábát lényegében egyáltalán nem tudja használni, naponta kb. 3 kilométert úszik, hetente ötször - gyorsabban, mint ahogy gyalog haladna. Tagja volt egy hattagú váltócsapatnak, amely átúszta a La Manche csatornát és legnagyobb úszóteljesítményeként átúszta a 15 fokos Tahoe tavat (14,5 km), hogy adományokat gyűjtsön a National Down Syndrome Congress-nek (a Down-szindrómások és családjaik támogatásáért és képviseletéért és a velük kapcsolatos tájékoztatásért létrehozott szervezet) és felhívja a figyelmet: a Down-szindrómások jobban hasonlítanak a többi emberre, mint amennyire különböznek tőlük. (Az eseményről készült dokumentumfilm az Amazonon megvásárolható.)

A magam részéről nem vagyok benne biztos, hogy Karen Gaffney ezt az üzenetet is hitelesen képviseli. Én itt nem egy átlagember átlagos teljesítményét látom, hanem olyasvalamit, amire a legtöbben bizony nem lennénk képesek. Karen Gaffney számomra inkább azt az üzenetet képviseli, hogy a Down-szindróma lehet (egy Down-szindrómás életében is) egy utolsó félmondat - ha hagyják.