A kizárólagos szoptatás ajánlott időtartamával kapcsolatos BMJ cikkel és a tálalásával kapcsolatban írt posztom (és annak kritikus hangvétele) többeknek eszébe juttatta, hogy értek-e én ahhoz, amiről beszélek. (Pontosabban az hangzott el, hogy nem vagyok pszichológus ill. hogy laikus vagyok a blogom témáiban.) Eredetileg válaszkommentnek szántam ezt oda, de közben rájöttem, hogy a kérdés valójában nem is rólam szól, illetve túlmutat rajtam és érdekelne, hogy ti mit gondoltok róla. Köszönöm, ha kommentben megosztjátok velem/velünk a gondolataitokat!

Nem szoktam magamnak olyan címeket vindikálni, amikkel nem rendelkezem. Amikor kérdezik, hogy milyen titulust írjanak a nevem mellé, azt szoktam mondani, hogy én nem vagyok senki. És így is gondolom, egyik csoportnak sem vagyok tipikus képviselője, amelyikhez névleg hozzátartozom. Ami a legtöbbet mondja arról, hogy hivatalosan mi közöm a gyerekneveléshez, az egyrészt a legtöbb helyre hosszú, másrészt kívülállónak nem sokat mond, harmadrészt azt már utólag kaptam, azért, amit csinálok, nem pedig annak alapján csinálom, amit csinálok. (Érthetetlen okból a Perinatális Közhasznú Egyesület elnökségi tagjának kértek fel, "valódi" szakemberek, akiket én nagyra becsülök és amit nagyon megtisztelőnek, de nem teljesen megérdemeltnek érzek.)

Szóval nyugodtan fel lehet róni, hogy nem végeztem el a pszichológiát (ha elvégeztem volna, akkor meg azt lehetne felróni, hogy osztom az észt a kötődő nevelésről, miközben a csecsemő gyerekeimet bébiszittereknek passzolom le), mert így van, nem tagadtam sosem és én is azt gondolom, hogy nincs annál rosszabb, mint amikor valaki félig olvasta el a könyvet és azt hiszi, hogy mindent ért, csak épp arról nincs lövése sem, hogy ki a gyilkos. (Ezért nem rugózok azon, hogy azért nem arról van szó, hogy első félévben felvettem a leckekönyvet, a vizsgákon megbuktam és azóta halasztgatok. Egy "ígéretes" hallgató is csak hallgató, az ígéret meg csak ígéret.) Valahogy minden bizonnyal be tudtam volna fejezni a gyerekek mellett is. Csak én nem "valahogy" akarom befejezni. Paradox, de pont azért vagyok kevesebb, mert nem érem be kevessebbel.

Ugyanakkor azt el kell mondjam, hogy annak, amivel foglalkozom, feltehetően nem leszek nagyobb szakértője attól, hogy a hiányzó két évet elvégzem. Lehetsz úgy egyetemi fejlődéspszichológia tanár, hogy nem tudod, mi az a kötődő nevelés, de annyira nem, hogy életedben nem hallottad még csak a nevét sem. És ha mondjuk személyiség- vagy szociálpszichológiára szakosodva végeztem volna, jobban értenék a csecsemőgondozáshoz?

Ki a szakértője mondjuk az EC-nek? Milyen diploma kell hozzá, ha semmilyen felsőoktatási intézményben nem esik egy árva szó sem erről, sem bármi hasonlóról, ami alapján legalább megalapozott véleményt lehetne róla formálni?

Tényleg nem akarom azt állítani, hogy szakértője vagyok bárminek, aminek nem vagyok. De minek vagyok a laikusa? :)

Milyen diploma kell ahhoz, hogy az ember elolvasson egy angol nyelvű szakcikket a szoptatásról és utánaolvasson a hivatkozásainak? Ehhez hány évet kell tanulni? Nekem történetesen van egy angoltanári diplomám, egy olyan hogy "alkalmazott nyelvész angol specializációval" és elvégeztem az alapképzést az ELTE pszichológia szakán. Ha még két évig tanultam volna pl. a tanácsadás pszichológiáját, alkalmas lennék erre, de így nem?

Ad abszurdum, az a jelenleg 22 éves, gyermektelen fiatalember, akinek a hobbija az elektronikus zene és a biokertészkedés, és aki teljesítette a minimumkövetelményeket ott, ahol én ennél többet, így megkapta a 3 év után számára megszerezhető diplomát (én még nem a bolognaiban kezdtem, nekem ezt nem lehet), szakértő lett? Én meg laikus maradok akárhány év akármi áll mögöttem, ha csak a pszichó diploma nincs a kezemben?

Semmiképp nem azt akarom mondani, hogy a végzettség nem számít, egyáltalán nem így gondolom. Azt is megértem, ha velem kapcsolatban feltámad a kérdés, hogy "Mégis, ki ez a nő, hogy mindenbe beleugat?". Jogos, és az elhatározás már megvan, hogy majd írok egy rendes bemutatkozást.

Ugyanakkor azt hiszem, sem a papírok, sem az érdeklődés, sem az önképzés, sem a tapasztalat, sem az (el)ismertség - bár mind fontos lehet - önmagában nem mond semmit arról, hogy az ember milyen színvonalon foglalkozik valamivel. Azt abból lehet látni, hogy megnézed a munkáját.