érintő

Sokunkra ez kétségtelenül elmondható, de nem mindnyájunkra. Hogyan lehet segíteni azoknak, akik másképp tanulnak?

A próbálkozásokon - és hibákon - keresztül tanulás, amit a tanár (vagy bárki más a tanár szerepében) rendszerint nyílt végű kérdésekkel ösztönöz, hatékony módja lehet a tanulásnak, de csak azok esetében, akik
- általában helyesen válaszolnak
- szeretnek szerepelni, nem izgulnak, ha kérdezik őket és a képességeikben elég biztosak
- jól emlékeznek rá, ha valamit megtanultak
- ha hibáznak, tudják, hogy az hiba volt és a helyes megoldásra emlékeznek.

Ezekkel a kritériumokkal egyben kirajzoltunk egy másik profilt is: azokét, akik nem ilyenek.

-  Azoknak, akiket a tanulási helyzetekben sok kudarcélmény ér, akik gyenge önbizalommal rendelkeznek (esetleg depressziósak), nem csak az új ismeretekre és készségekre van szüksége, hanem sikerélményekhez is kell jutniuk és azt is érezniük kell, hogy képesek tanulni.

- A magabiztosabb tanulóknál az a kis feszültség, amit a hibás válasz kockázata jelent, még javíthatja is a teljesítményt, de azoknál, akik a válaszadás kényszerétől eleve túlságosan szoronganak, még egy kis plusz izgalom már komolyan akadályozhatja, hogy figyelni tudjanak és képesek legyenek megjegyezni bármit is.

- Az emlékezeti zavarokkal és tanulási nehézségekkel küzdők kb. az esetek felében vagy még kevesebbszer adnak helyes válaszokat, ami ahhoz vezethet, hogy ha tanulási helyzetbe kerülnek, bátortalanná, motiválatlanná válnak, vonakodnak, ellenkeznek, bohóckodnak.

- Akik memóriazavarokkal, tanulási nehézségekkel küzdenek, azok a tanulási tapasztalatokat nem tudják hasznosítani, nem emlékeznek, milyen visszajelzéseket kaptak korábbi válaszaikra: csak az elhangzott információ ragad meg bennük, az nem, hogy az hibás volt. A hibák könnyen megragadnak az emlékezetükben, mert a kudarc élményének erős érzelmi töltete van. Lehet, hogy tudatosan nem is emlékeznek már rá, de az adott információ kapott egy megerősítést és újra meg újra felbukkan. A hibás válaszra azért is könnyebb emlékezni, mert azt a tanuló maga találta ki, maga "jött rá". A tanárok feladata, hogy a felfedezés erejének memóriaerősítő hatását úgy használják ki, hogy a tanulók mégis a legtöbb esetben helyes válaszokkal álljanak elő.

De hogyan érhető el, hogy egy új ismereteket, új készségeket elsajátító gyerek már a kezdetektől sikeresen vonuljon át egy feladaton?

Először is az elvárásainkat kell rugalmasan alakítani a gyerek képességei, korábbi teljesítménye, aktuális állapota alapján. Ne kérdezzük, ha csak nem vagyunk majdnem teljesen biztosak abban, hogy a válasza helyes lesz! Nem az a lényeg, hogy önállóan bemutassa a tudását, hanem hogy tanuljon: abból is tanul, ha mi mutatjuk be és abból is, ha együtt végezzük el a feladatot. Már az indulásnál különbség lehet, hogy azt mondjuk-e neki: "Lássuk, meg tudod-e ezt csinálni!" vagy azt, hogy "Gyere, csináljuk meg együtt!" Ugyanilyen apróságnak tűnő, de az alaphangulatot jelentősen meghatározó lehet, hogy a nem kívánt irányba induló próbálkozásokat "Nem, nem! Nem úgy!" felkiáltásokkal baltázzuk le vagy ezt biztatással helyettesítve (vagy egyszerűen kihagyva) a hiányzó segítséget adjuk meg: "(Jó lesz, csak) egy kicsit fordítsd még el."

Kulcsfontosságú, hogy mindig annyi segítséget adjunk, amivel a feladatot sikeresen meg tudja oldani. Ha átgondoltuk, mit akarunk megtanítani és milyen segítség kellhet ahhoz, hogy a gyereknek biztosan sikerüljön a feladat, világosan, tömören közöljük, mit várunk tőle és mutassunk rá példát is. Először esetleg még arra van szükség, hogy a teljes választ mi mondjuk meg, ő csak helyesel, aztán csak egy mondatot kell befejezni (ha a gyerek nem fejezi be, ismét mi mondjuk meg a választ), aztán tartalmi rávezetéssel segítünk stb. Nem túl jó ötlet azonban pl. a helyes válasz kezdőbetűjét megadni, mert egyrészt nagyon sokféle helytelen választ előhívhatunk vele, másrészt a gyerekben nem azt az érzést erősíti, hogy ő is hozzájárul a felfedezés folyamatához, hanem azt, hogy mi nagyon is jól tudjuk a választ, őt pedig csak vizsgáztatjuk. A több lépésből álló feladatokat tanítsuk lépésenként vagy csak egy-egy kis részt hagyjunk a gyerekre, a többit mutassuk be mi. (Pl. ha egy hosszabb szöveget kell megjegyezni, először csak arra kérjük, hogy egy dolgot figyeljen meg benne.) Ha valami nem megy, segítsünk még többet, míg el nem jutunk a kívánt válaszig. Ha úgy gondoljuk, hogy valami nehézséget fog okozni, előre adjuk meg hozzá a segítséget, ne csak akkor, amikor már a gyerek belebotlott. Ahogy egyre jobban tudja, amit várunk tőle, a segítséget fokozatosan vonjuk meg. A helyes választ, cselekvést ismételjük meg sokszor, hogy rögzülhessen. Ügyeljünk rá, hogy az utolsó próbálkozás sikeres legyen és a tanulást sikerélménnyel fejezzük be.

Könnyen lehet, hogy a folyamat számunkra is ugyanolyan komoly tanulást jelent, mint a gyerek számára, csak nekünk a tanulásról alkotott korábbi képünket kell átrajzolnunk, míg ő a konkrét tartalmat sajátítja el. Nem mindig könnyű az sem, hogy a számunkra evidens, komplex dolgokat apró összetevőire bontsuk le vagy hogy megjósoljuk, hogy a gyereknek mennyi segítségre lesz majd szüksége. A fáradozás azonban nagyon is kifizetődik, és nem csak azzal, amit a gyerek így végül megtanul. Az örömmel tanuló gyereket tanítani is nagyobb öröm és egy tanulási nehézségekkel küzdő gyerek sikerélményén osztozni nem mindennapi sikerélmény a tanító félnek sem.

Fő források: ez és ez, kép innen és innen.