Világunk sokszínű mozaikjában csillogó kövecskék a gyerekeink. Akkor is, ha a fejlődésük nem tér el az átlagostól, és akkor is, ha igen. Ebben a sorozatban egy-egy olyan kövecskét mutatnak be a szüleik, aki valamiben más, mint a többiek - de talán még több dologban hasonlít rájuk. Egyben biztosan nincs különbség: ő is a szülei szeme fénye és büszkesége.

 

A 9 éves Bea és másfél éves kisöccse, Vili.

 

Bea öccsével épp akkor lettem várandós, amikor feltűnt neki az oviban a „kistestvér-jelenség” és mondogatni kezdte, hogy neki nincs kistestvére. Aztán egyszer (én még nem is gondoltam, hogy babát várok) Bea átadta a játék mobilját:

- Anya, a testvérem az, beszélsz vele?

- Szeretnék - mondtam nevetve.

Kölcsönösen sokat tanulnak egymástól: Bea tanulja az alkalmazkodást, Vili pedig igyekszik megszerezni és használni Bea minden holmiját. Nagyon szeretik egymást, bár még van mit csiszolni a hogyan terén.

Bea jelenleg 2. osztályos egy normál általános iskolában, itt kapja a fejlesztéseket is, heti 10 órában. A 11 fős osztálylétszám, a fejlesztések, a tanítói, fejlesztőpedagógusi munka eredményeként, és persze a saját erőfeszítései révén kiváló eredménnyel végezte az első osztályt. Hetente 2x délután még mozgásfejlesztésre is jár: egyik alkalom vízi, másik alkalom száraz torna. Cél: tartásjavítás, kezdődő gerincferdülés korrigálása, úszástanulás, általános erősítés. A család is igyekszik mindenben segítségére lenni.

Szeret énekelni, és mióta iskolás, rendszeresen szerepjátékot játszik, ami segít neki feldolgozni az iskolai élményeit. Erősségei az olvasás, helyesírás, versmondás, környezetismeret. Könnyen tanul verseket, de mostanában kifejezetten ellenére van a memoriterek tanulása.

Gyakorlatilag születésétől fogva beszélek vele franciául is, máig is kommunikál ezen a nyelven, de legjobb szinten 5-6 évesen használta. Most olvasni tanulunk - én nagyon elégedett vagyok vele. Egyik kedvenc rajzfilmjét, a Kirikout franciául nézi, róla franciául beszél.

Tervei : Férjhez menni, 31 évesen anyuka szeretne lenni, dolgozni (tanárnéni, doktornéni, asszisztens néni lenne, művelődési házban dolgozna, nagymama lenne – vagyis akik-amik körülötte vannak).

Mi nem várunk tőle mást, mint hogy folyamatosan – saját lehetőségei szerint- fejlődjön, amire képes, azt igyekezzen is elérni. Mindhárom problémás területen (szocializáció, kommunikáció, rugalmas gondolkodás) rengeteget haladt már eddig is, azon vagyunk, hogy ez folytatódjon.

Nevelésében a legnehezebb szakasz az volt, amikor még nem tudtuk a különleges viselkedésének okát, nem tudtuk, mire hogyan kellene reagálni. Nem tudtuk, a mi nevelési hibáink okozzák-e a fejlődési lemaradását, bár igazán nem hittük, de felmerült bennünk, és ez igen nyomasztó volt. Ha az ember nincs tisztában az alapállapottal, nem tud hozzá alkalmazkodni. Máig emlékszem, mikor fel voltam háborodva, hogy az utcán mindig kiszedi a hajamból a hajgumit (otthon soha sem csurkáztam fel a hajam), hogy már mégiscsak az én hajam, ez a gyermek meg micsoda hisztit rendez miatta! Mit tudtam én még a merev gondolkodásról, az állandósághoz való ragaszkodásról?! Mindig azt mondtam, mindenhez van türelmem: mozgásfejlődési lemaradás, elhúzódó szobatisztaságra szokás..., csak ezek a túlméretezett hisztik merítenek le teljesen.

A legnehezebb, hogy tudatlanságunkban olyan gyerektől várjuk el, hogy alkalmazkodjon hozzánk, akinél az egyik sérült fejlődési terület épp az alkalmazkodást, rugalmas gondolkodást érinti!

Tagadhatatlan, máig igen nehezen küzdünk meg azzal, hogy a benne felgyűlt feszültség  időnként agresszió formában nyilvánul meg. Kb. négy éves korában kezdődött ez, és szerencsére csak itthon fordul elő. Gyakorisága és mértéke azóta csökkent, lassan mi is megtanuljuk, hogyan lehet megelőzni, illetve belőle kivezetni, és talán Ő is egyre jobban igyekszik már alkalmazkodni.

Bea nagyon várt kisbabaként született, és már a várandósság alatt  nagyon szoros volt velünk a kapcsolata. Mindig vidám magzatnak érzékeltem, de este különösen, amikor hármasban maradtunk. Ilyenkor csak úgy sugározta az elégedettséget, és érezhető volt, hogy felismeri és szereti Apa hangját! Ez a szoros hármas születése után is lassan bővült, mert nehezen engedett igazán közel magához másokat.

Vágyik a kapcsolatokra (szerepjátékában férje, 4 gyermeke és kiterjedt rokonsága van), ugyanakkor épp szociális téren boldogul a legnehezebben, ami az autizmus spektrum zavarból adódik. A közösségben passzív, vagyis nem kezdeményez, de amit kérnek tőle, megteszi. Leginkább unokatestvére vagy tanárai társaságában van, napközibe nem jár. Van viszont egy kis barátnője, még az óvodából, akivel – egy kis szülői rásegítéssel – máig tartják a kapcsolatot, és az iskolai szünidőkben meglátogatják egymást.

Számára az emberi kapcsolatok kialakítása olyan lassú és fáradtságos munka, mint a drágakövek csiszolása, de eredménye is ugyanolyan értékes: a kiválasztott (elfogadott) személyeknek eztán Ő is hatalmas szeretet tud adni: mint a gyémánt, melyet saját porával lehet csak csiszolni!

Örülünk neki, hogy a családon túl, a pedagógusok és a gyermekközösségek (óvoda, iskola) is kifejezetten elfogadóak, nagyon-nagyon segítőek, ami lehetővé tette a sikeres integrálódást, reményeink szerint majdan a társadalomba is!

A legjobb, hogy szerethetjük, és Ő is szeret minket, nagyon jó, hogy felénk mindig is ki tudta fejezni szeretetét, ragaszkodását. Azt reméljük, hogy segíteni tudunk neki abban, hogy megtanulja szándékait kifejezni, hogy kortárs kapcsolatokat is tudjon fenntartani.

 

Bea osztályfőnök tanító nénije, Marika néni ölében, annak lányaival.

Bal oldalon a kistestvére figyeli.

 

Ha te is szeretnéd sajátos nevelési igényű gyerekedet bemutatni, írj a tarkabab kukac freemail pont hu címre!