A Down-szindrómások legalább annyira különböznek egymástól, mint a többi ember egymástól. Az előző részben ennek orvosi oldaláról esett szó, most a környezeti hatások közül az elvárások szerepével foglalkozunk.

 

Minden gyerek fejlődését befolyásolja az a környezet, ahol felnő: az érzelmi háttér és értelmi fejlesztés, amit biztosítanak neki, a lehetőségek, amelyekben részesítik és az elvárások, amelyekkel felé fordulnak. Arról nincs konszenzus, hogy a környezet és a nevelés mennyiben képes, képes-e a születés adta korlátokat kijjebb tolni, azt viszont senki sem vitatja, hogy a megfelelő környezeti feltételeknek és a fejlesztésnek, különösen a korai fejlesztésnek kulcsfontosságú szerepe van a gyerekek fejlődésében.

 

Amikor egy DS gyerek megszületik, a szülők jobb esetben is ellentmondásos információkat kapnak arról, hogy mit várhatnak el gyermeküktől. Sok weboldalon még ma is gyakran elavult forrásokra támaszkodó és a valóságosabbnál sötétebb képet mutató, téves általánosítások olvashatóak. A személyesen kapott tájékoztatás sem minden esetben alapszik a gyermek tényleges vizsgálatán, hanem esetleg a korábbi évtizedek tapasztalatain. Ha az ilyen általánosítások nincsenek ellentmondásban saját előítéleteinkkel, hajlamosak vagyunk különösebb utánajárás nélkül elhinni, hogy a DS gyerekek mindannyian és mindenben alacsony szinten teljesítenek, egész olyan extrém túlzásokig, hogy nem tanulnak meg járni, beszélni, sosem lesznek szobatiszták stb.

 

Képzeljük el azt a szülőt, akinek ehhez hasonló jóslatokkal adják kezébe újszülöttjét és ilyen elvárásokat ültetnek belé, amelyekkel aztán a gyereke felé fordul! (És hasonlítsuk össze azzal, hogy az egészségesnek látszó babák szülei anélkül örülhetnek az új életnek és álmodhatnak neki jövőt, hogy bárki az orruk alá dörgölné, mennyi esélye van a kicsinek bizonyos egészségügyi vagy mentális problémákra, milyen eséllyel hal meg fiatalon vagy épül le idős korában.) Márpedig a szülők, gondozók, nevelők elvárásainak fontos szerepe lehet abban, hogy a gondjaikra bízott gyermek hogyan fejlődik: ha túl keveset várunk el, a gyerek az alacsony szinthez szokik, nem éli át a teljesítmény örömét és motiváló erejét, nem lesz természetes számára a folyamatos fejlődés, és hamar rájön, hogy elég hagynia, hogy feladatait mások végezzék el helyette. Tulajdonképpen mi magunk tanítjuk meg neki, hogy nem képes többre.

 

A korábbi évtizedek tapasztalataira építő általánosítások felülvizsgálatát az is indokolja, hogy a Down-szindrómások helyzete és lehetőségei ez alatt sokat változtak. Nyilvánvaló, hogy felnőve egészen más teljesítményre lesz képes egy szeretetteli, odafigyelő, ingergazdag, fejlesztő környezetben nevelt gyermek, mint az, akit 50 éve beraktak egy intézetbe, ahol lényegében csak a testi szükségleteit látták el. Ma már számos olyan módszert is alkalmaznak, amelyek korábban nem léteztek vagy nem voltak ismertek (ezekről későbbi bejegyzésekben részletesebben írok majd). Felelőtlenség pl. azt állítani hogy a gyermek soha sem fog megtanulni beszélni, amikor jelenleg a DS gyerekek 35%-a életkorának megfelelő szókinccsel rendelkezik. Nem véletlen, hogy a szülők rendkívül hálásak azoknak a szakembereknek, akik töretlen optimizmussal biztatják őket, a fejlődés megtett apró lépcsőire hívják fel a figyelmüket, és nem mulasztják el bemutatni a pozitív példákat sem.

 

 

Befejezés: A nevelés hatása