Az alábbi poszt Chris Borthwick: Racism, IQ and Down's Syndrome című tanulmányán alapszik, amely 1996-ban jelent meg és amely ma is újszerűen érdekes gondolatokat vet fel kognitív különbségeinkről, az értelmi fogyatékosokkal szembeni "kvázirassziszimusunkról" és az elvárások erejéről.

Időnként előkerül és megvitatódik, hogy az IQ méréseknél bizonyos rasszok és népcsoportok miért érnek el rendre alacsonyabb eredményt, mint a többiek. Egyesek szerint valóban különböző intellektuális teljesítményre képesek, mások szerint a környezeti tényezők befolyása érvényesül: a domináns csoporttól látvány alapján is jól megkülönböztethető alárendelt csoport, akiket a legutóbbi időkig széles körben kevésbé intelligensnek tartottak, akik alacsonyabb színvonalú képzésben részesültek, akiknek szocializációja magában foglalta alacsonyabbrendűségük elfogadását és akiknek így alacsony elvárásai alakultak ki saját képességeikkel kapcsolatban, hogy saját erejükből javítsák társadalmi és anyagi helyzetüket - náluk mindez elég ahhoz, hogy alacsonyabb átlageredményt érjenek el az IQ teszteken. Ilyen csoportra jó példát szolgáltatnak az afroamerikaiak.

Ha a vizsgált csoportunk nem csak történelmileg hordoz ilyen örökséget, hanem most, a jelenben is kifejezetten és megkérdőjelezhetetlenül alacsonyabbrendű intellektussal rendelkezőnek tartják őket minden kultúrában, ha a csoport tagjait még a saját családjuk is kevesebbre tartja, ha még a saját testvéreiknél is kevesebbet várnak tőlük, ha a közös kultúra támogató ereje teljes mértékben hiányzik, ha korábban még a legalapvetőbb dolgokra sem próbálták őket megtanítani vagy csak nagyon kezdetleges módon, nem álltak előttük pozitív példaképek és még egészségi, érzékelési hátrányokkal is küzdenek - egy ilyen csoporttól még nagyobb lemaradást várnánk, akármi lenne a kiindulási állapotuk. És igen, a Down-szindrómások épp egy ilyen csoport.

Hogy miért nem közelítenek a Down-szindrómások IQ-jához is ilyen szempontok szerint, arra Borthwick szerint az az egyszerű magyarázat, hogy velük kapcsolatosan egyetemes meggyőződés, hogy nem a körülmények véletlen összjátéka folytán, hanem lényegileg különböznek a többségi kultúrától. Mindenki "tudja", hogy a downosok alapvetően mások.

Amikor J. L. Down 1866-ban leírta a kórképet, úgy gondolta, hogy az egy "visszaütés" egy primitívebb faj szintjére, amilyenek pl. a mongolok is. Az emberiség fejlődésének csúcsa az európai ember, aki egykor bejárta a korábbi fejlődési fokokat is. A "mongolidióták" éppúgy megrekedtek egy korábbi, "gyermeki" fejlődési szinten, mint a mongolok, akikre még külsőleg is hasonlítanak. (Más "idiótákat" más "alacsonyabbrendű fajokhoz", pl. afrikaiakhoz, indiánokhoz hasonlított.) A kor szemléletének ez az elképzelés messzemenőkig megfelelt (Kipling pl. 1899-ben írt versében a nem európai rasszokat "félig ördög, félig gyermek" keverékként írja le), így az elnevezés gyökeret eresztett (bár ma sokan azt hiszik, hogy a belső szemzugnál gyakran megjelenő jellegzetes mongolredő* és a külső szemzug ferdesége áll a régi név mögött). A Down-szindrómások és a mongolok egyaránt azért képtelenek bizonyos dolgokra, mert olyanok, mint a gyerekek. (És itt visszatértünk magához az IQ-hoz, amelyet Binet pontosan a "mentális kor" és az életkor hányadosából számított ki.)

Ezek az emberek nem azért különböznek tőlünk, mert bár olyanok mint mi, de valami megsérült bennük, hanem tökéletes és hibátlan példányai egy alacsonyabbrendű létformának. Az, hogy az értelmi fogyatékosok alapjában másak, a rasszok megkülönböztetésének analógiáján alapszik; valójában nem is nagyon lehet mással alátámasztani az elképzelést, hogy két különféle elmetípus létezik egy emberi fajon belül. Mivel abban hiszünk, hogy a különbség nem felszíni, hanem alapvető, ha egy értelmi fogyatékos jó teljesítményét látjuk, azt gondoljuk, hogy az egy alacsony szintről kiemelkedő csúcspont, és nem azt, hogy a hiányosságai az alacsonyabb pontok egy egyenletes szinthez képest. A savant-okat ** is ezért látjuk egy területen kiemelkedő fogyatékosoknak, nem pedig több területen hátrányban levő zseniknek. A viselkedést bármelyik kiindulópontból értelmezhetjük, de a feltételezéseink meghatározzák, hogy hogyan avatkozunk be.

A Down-szindrómások IQ-jával kapcsolatos becslések valóban egyre nagyobb értékeket mutatnak: kezdetben valamennyiüket súlyosan értelmi fogyatékosoknak tartották, a 70-es évek közepére már úgy becsülték, hogy 30-50%-uk esik az enyhén fogyatékos kategóriába, néhányuk még a normál IQ övezetet is eléri.  Az évtizedek alatt a downosok a velük szemben támasztott elvárások szintjéhez közeledtek, amelyek a szülők és tanárok részéről minden generációban csak egy kicsit haladták meg a kívülálló szakértők elvárásait. Az elvárások változásának már eddig is mintegy 30 IQ pontos emelkedés köszönhető.

A Down-szindrómások átlagos IQ-ja még így is sokkal nagyobb mértékben tér el a többségétől, mint az egyes rasszok között mért különbségek. A kérdés mégis mindkét esetben az, hogy vajon a csoportok kognitív szintje hasonló, és más faktorok okozzák az eltérést a teszteredményekben vagy pedig különböző szintű kognitív működéssel rendelkeznek. Ha feltételezzük, hogy a rasszok között mért - akár 20 pontos - IQ különbségeket az előítéletek okozhatják és feltesszük, hogy a látási, hallási problémák is okozhatnak 10 pontnyi lemaradást, a feltáratlan észlelési nehézségek - amelyek a kognitív srtuktúrát nem befolyásolják, de az IQ tesztek eredményeit igen - további tízet, máris van 40 hipotetikus IQ pontunk, amelyek a  downosok mostani 40-60 pontos átlag IQ-ját a normál tartományba emelnék.

A hangsúly természetesen nem a konkrét számokon van, hanem azon a felvetésen, hogy a Down-szindrómások teljesítményét az őket övező előítéletek és fizikai hátrányok lehúzzák; ezek nélkül többre lennének képesek. Brothwick hasonlatával: mindannyiunkban ugyanaz a hardware és alapvetően ugyanaz az operációs rendszer működik, néhányunk programjaiban azonban vírusok vannak, amelyek konkrét megoldásokat igénylő konkrét problémákat okoznak.

 

 

 



* Érdekes mellékszál, hogy a magzati fejlődés során mindenkinél kialakul a mongolredő, csak a kaukázusi rassznál többnyire visszafejlődik. Vannak, akik a magyarok ázsiai származásának egyik bizonyítékát látják a mongolredő előfordulásában a magyarok között. (Az ázsiai származásúaknál sem mindenkinek van mongolredője és nem csak náluk fordul elő, de lényegesen gyakoribb.)

 

** Akiket egyébként szintén Down doktor nevezett el - szintén minden ízében félrevezetően - idiot savant-nak, "tanult idiótának", akik se nem tanultak, se nem idióták, hanem 50-70-es IQ mellett valamiben kiemelkedően tehetségesek, jellemzően emlékezet, számolás vagy művészet terén. Sokan közülük autisták. További infó itt.