Amerikában nagy divatja van az újévi fogadalmaknak, az emberek mintegy 44%-a tesz ilyenkor sorsfordító elhatározást. Egy részük rövid, lehetőleg egyszavas jelmondatot (jelszót) választ magának az új évre, amely tömören fejezi ki, merre akarnak haladni és mantraszerűen támasztja alá a megvalósítást, hogy az ne csak egy évente ismételgetett kívánság maradjon, hanem valódi változást hozzon.

Mi, szülők gyakran nehezen találjuk meg a határokat gyerekeink élete és a mi életünk között. Hajlunk rá, hogy áldozatokat hozzunk a gyerekekért és olyan életet éljünk, amiről azt hisszük: ilyennek kell lennie egy jó szülőnek. A "jó szülő" azonban mindig más, nem írható le szabályokkal. Lényegében egy dolga van: megtanítani a gyerekének, hogyan lehet boldognak lenni ebben a világban. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha maga is boldog ember.

Az én jelmondatom tehát - és az érintő blogé is - a jövő évre:

A boldog szülő a jó szülő.