Nem arról akarok szólni, hogy mennyire volt rossz kedvem, de a történethez annyit tudni kell, hogy nagyon. Kb., mint mikor kialszik a kályhában az utolsó szikra és csak a saját lélegzeted páráját látod a sötétben vacogva - csak lelkileg. Gondoltam, erre jó lesz, ha a gyerekekkel jól beöltözve kiülünk a teraszra és plédekbe bugyolálva ropogtatjuk el az uzsonnára frissen kisült kifliket. Már a gondolat is melengető. Így is tettünk, de az ég beborult és láttam, hogy mindjárt esni is fog. Hamarosan megláttam a sok apró, fehér cseppet a még zöld lombok hátterén. De az arcomon nem éreztem semmit. Pedig a szomszéd teraszon esik, látom!  Mentálisan megdörzsölöm a szemem, a valóságban csak nézek ide-oda, míg végül eszembe jut felemelni a tekintetem:

 

Az esőfelhőkön van egy lyuk, pont fölöttünk és körben mindenhol esik, csak épp ránk nem!