Egy olyan, számunkra teljesen szokatlan, az általunk ismerttől alapjaiban különböző csecsemőképre, tanulás- és életfelfogásra épülő módszer esetében, mint a segített szobatisztaság, az lenne a meglepő, ha nem öveznék tévhitek. Annyira más szemléletet jelent a pelenkázáshoz és az arról való leszoktatáshoz képest, hogy abból a rendszerből nézve szinte szükségszerű, hogy téves összefüggéseket feltételezzünk, akár egymásnak teljesen ellentmondóakat is. A sorozat következő részeiben a kívülálók (többnyire internetes fórumokban feltett) kérdéseire és felvetéseire válaszolok.


A babák ezzel a módszerrel hipp-hopp szobatiszták lesznek. / "Minek siettetni, előbb-utóbb magától leszokik"

Előfordulhat, hogy az ilyen babák pár hét alatt szobatiszták lesznek, de azt hiszem, ez nem jellemző, és nem is ez a cél. Talán ez a leginkább idegen a pelenkára - majd arról le - szoktató módszerhez képest: a szobatisztaság nem központi kérdés. Ingrid Bauer szerint a természetes csecsemőhigiéniának éppúgy nem célja, bár végpontja a szobatisztaság, mint a szoptatásnak az elválasztás.

Persze nem ártana tisztázni, mit is értünk szobatisztaság alatt. Azt tényleg hamar megszokják, hogy segítséget kapnak az ürítési szükségleteik kielégítéséhez és ezt a segítséget általában el is fogadják: akkor pisilnek/kakálnak, amikor meztelen alsótesttel felveszik a szokott testhelyzetet. Sokszor pedig "leolvasható" róluk, hogy most éppen igénylik a megszokott segítséget, vagyis hogy most kakálnának, pisilnének (főleg az előbbit). Így az ürítés iránti szükségletük jóval azelőtt kielégíthető "szobatisztán", hogy ők maguk szólni tudnának.

Nem lesznek azonban pikk-pakk szobatiszták abban az értelemben, hogy minden alkalommal egy minden kétséget kizáró egyértelmű jelzéssel hoznák a tudtunkra, hogy pisilniük kell, vagyis nem veszik át teljesen az ürítés menedzselését, az megmarad a szülő (gondozó) és a gyerek közös ügyének. Persze ezt a fajta szobatisztaságot is elérik, és tényleg hamarabb, mint az eldobható pelenkát hordók, de ez egy mellékhatás, nem a közvetlen cél.


Akkor mégis mire jó az egész?

Ez a módszer nem cél-, hanem folyamat-orientált, vagyis nem az a célja, hogy az ürítés kikerüljön a szülő hatásköréből, hanem az, hogy a szülő és a gyerek - mint minden másban - ebben is kezdettől fogva együttműködjön. Az ezt a módszert választó szülők általában is komolyan veszik a gyerekük igényeit, pl. jellemzően igény szerint szoptatnak, testükön hordozzák a gyereket és együtt alszanak vele - miért pont az ürítés lenne kivétel? (Félreértések elkerülése végett: nem kizárólag ezzel a kombóval lehet pelenkátlankodni és nem csak az ilyen szülők veszik komolyan a gyerekeik igényeit.)

Itt a módszer 75 (!) előnyét sorolják fel a bőr- és emésztési problémák ill. a fertőzésveszély csökkenésétől a pszichológiai előnyökön és kényelmi szempontokon át a gazdasági és természetvédelmi megfontolásokig.


Ezek a babák sosem látnak pelenkát. Ha mégis pelenkát kapnak, lassabban lesznek szobatiszták / ha néha úgyis pelenkát kapnak, mi értelme az egésznek?

Abból, hogy a módszer lényege a szülő és a gyerek együttműködése, az is következik, hogy nincsenek szigorú szabályok - nem kívülről mondják meg, hogy mit hogyan kell, hanem a szülő és a gyerek intim magánügye, hogy konkrétan hogyan működnek együtt.

Az újszülöttek alá szokás textilpelenkát vagy más nedvszívó anyagot tenni, de nem a pelenkára bízzuk, hogy kezelje a pisibizniszt, míg elérkezettnek nem látjuk az időt, csak belátjuk, hogy nem 2 nap alatt szokjuk meg egy újszülött (változó) ritmusát, ő meg a mienket. 2-3 hónapig aláteríteni vmit (és gyorsan kicserélni, ha kell) vagy 2-3 évig eldobható pelenkába csomagolni nem ugyanaz.

Később is "lehet" pelenkát használni, különösen textilt szokás (műanyag borítás nélkül), amin rögtön látszik, ha cserélni kell. Előfordul, hogy nincs más lehetőség, mint az eldobható pelenka. Ilyenkor is lehet a babát figyelni, és ha alkalom adódik, pisiltetni stb. Ha huzamosabb ideig folyamatosan visel eldobható pelenkát, akkor előfordulhat, hogy utána újra vissza kell szokni neki is és a szülőnek is a dolgok normális menetébe - és ez időbe telik.

Mindezektől nem sérül az alapelv, hogy a szülő a többivel egyenrangú szükségletnek tekinti az ürítés igényét és ugyanúgy segít a kielégítésében, mint a többiében. A pelenka itt csak eszköz, nem elkerülhetetlen szükséglet (ahogy itt fogalmaznak).


"Ha a természet úgy akarta volna hogy egy kisbaba születésétől kezdve szobatiszta legyen, úgy alakult volna az evolúció, vagy úgy teremtette volna a Jóisten."

Bár a felvetés elsőre fura, hiszen épp az evolúció nem hozott létre pelenkát, azt pedig, hogy a baba "szobatiszta-e" (a maga szintjén, pl. szívesebben pisil-e akkor, ha épp nincs rajta ruha), csak akkor tudjuk meg, ha erre lehetőséget adunk neki - mégis jó ötlet utánajárni, hogy vajon mi lehet a "természetes" módja az ürítésnek.

Az állatok ösztönösen kerülik, hogy magukra ürítsenek, nincs ez másképp az embereknél sem (sok újszülött még igyekszik akkor pisilni/kakálni, amikor éppen kibontják). A főemlősök többségénél az anya "eltartja magától" éppen ürítő kicsinyét (kivéve a gorillákat, akik minden este új fészket építenek /lásd: Hermann Imre: Az ember ősi ösztönei/). Nagyon hasonló történik a természetes csecsemőhigiénia művelőinél is: kezükben tartják a babát úgy, hogy a pisi/kaka egyikükre se csorogjon.

Ingrid Bauer könyve szerint a világ nagyobbik részén a természetes csecsemőhigiéniát gyakorolják, különféle változatokban (pl. más-más életkorokban kezdik: újszülötten, 2 vagy 6 hetes korban esetleg 6 hónaposan), csak a nyugati típusú civilizáció terméke a hosszas pelenkázás (máshol ellenben a szoptatás tart hosszú ideig).

 

folyt. köv