érintő

A megértési nehézséggel élő gyerekek és az olvasástanítás kapcsolatáról beszélve szót ejtettünk arról, hogy miért jó, ha minél korábban olvasni tanulnak (pl. mert a normál fejlődésű gyerekektől eltérően a Down-szindrómások olvasási teljesítménye a szóbeli produkció előtt járhat, és "húzhatja maga után" a beszédet) hogy hogyan teremthetünk számukra az olvasásra rávezető környezetet és hogy milyen megfontolások szólnak a mellett, hogy szóképtanulással kezdjünk (amikor a szavakat nem a betűk összeolvasásával fejtik meg, hanem a leírt szót egy vizuális egységként kezelve társítják a hangalakjával és/vagy a jelentésével). A szóképtanulás első, gyakorlati lépései után a személyreszabottságra láttunk egy példát. Most a betűk bevezetéséről lesz szó.

A képolvasás tanulását általában akkor érdemes elkezdeni, amikor a gyerek 50-100 szavas aktív szókinccsel rendelkezik (szóban vagy jellel) és nincs messze a kétszavas kifejezések használatától, valamint ha képes képeket párosítani, kérésre kiválasztani és megnevezni (szóval vagy jellel). Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a tanulási folyamat minden eleme - a kezdés időpontjától, a tananyag tartalmán, az ismétlések számán és jellegén át a haladás tempójáig - teljesen a gyerek érdeklődéséhez, képességeihez, teherbírásához, igényeihez legyen szabva. Legelőször a saját nevét és a számára fontos emberek, családtagok nevét tanulja meg, majd néhány ismerős, hétköznapi cselekvést. Így a lehető legkorábbtól értelmes szókombinációkat olvashat össze.

Ugyanakkor, miközben lényegében rögtön a nagyobb egységekkel, a mondatokkal találkozik, akár néhány szó is elég lehet ahhoz, hogy a betűkkel elkezdjen ismerkedni. Amikor már magabiztosan felismer legalább néhány szót, az olvasásban sikerélményt szerzett, és megértette, hogy mi az olvasás, és mire jó, érdemes lehet a betűket is bemutatni neki. Már néhány betű ismerete is segíthet az olvasás hatékonyságának javításában és a beszéd a fejlődésében is (pl. a kiejtési hibák korrigálásában). A betűkkel való ismerkedés kezdete és tempója szintén teljesen egyedi: akkor foglalkozzunk vele, amikor már érdekli és csak annyit, amennyire érdekli. Egyszerre csak egy betűt tanítsunk és ne töltsünk túl sok időt vele, nehogy a gyerek megunja. Az első mindig az értelmes olvasás maradjon (a betűknek nincs "jelentése" olyan értelemben, mint a szavaknak), mert ezzel lehet a motivációt tartósan fenntartani.

Az első betűk, amelyeket a gyerek legnagyobb eséllyel felismer, saját nevének és a családtagok nevének kezdőbetűi, valamint a szóképolvasással már jól megtanult szavak kezdőbetűi. Az alábbiakban néhány egyszerűen megvalósítható ötletet olvashatunk a betűkkel való ismerkedéshez Patricia Oelwien remek könyve alapján (ott még további játékokat is találunk).

Betűkönyvek

Egy-egy betűkönyv csak néhány betűt tartalmaz, később az oldalakat szétszedhetjük és egy nagy könyvvé - a gyerek olvasott szókincsének szótárává - fűzhetjük össze. Pl. ha az első nevek a Tünde, Kata, Péter, Anya, Apa voltak, az első betűkönyv a T K P A címet viseli. A címlapon a betűk nagy és kis változata is szerepeljen. A cél az, hogy ezeket a betűket a gyerek megtanulja párosítani, kiválasztani és megnevezni. Az egyes lapokon a betűk egyesével szerepelnek, a lap tetején maga a betű (nagy és kicsi is), lejjebb azok a - szóképolvasással már megtanult - szavak, amelyek az adott betűvel kezdődnek (pl. Apa, Anya, alszik).

Érdekesebb lesz a könyvünk, ha a szavakhoz illusztrációkat is készítünk, amelyek fölé felhajtható fület ragasztunk (hogy a gyerek csak olvasás után lássa a képet). A párosításhoz nyomtassuk ki a betűket külön kártyákra is. Először a nagybetűs majd a kisbetűs kártyát párosítsuk a lapra nyomtatott betűkkel (a különállókkal is és a szavakban szereplőkkel is). Sikeres párosítás után következik a kiválasztás ("Melyik a nagy A?") majd a megnevezés ("Ez itt a nagy ...").

Szóbank

A tanult szavak kártyáit kezdettől fogva tartsuk kezdőbetűik szerint szétválogatva, regiszteres dobozban, betűkártyákkal elválasztva, gumival betűnként összefogva (felül a betűkártyával), betűnként külön borítékban egy dobozban vagy a kártyákat egy-egy csipesszel összefogva (a csipeszre írjuk fel a betűt).

Betűlottók

Képlottókhoz hasonlóan játszhatunk betűlottót: Az alaplapra két oszlopba nyomtassuk ki a nagy- és a kisbetűket is, majd ugyanezeket a betűket külön kártyákra (ugyanazt a lapot nyomtassuk ki kétszer és az egyiket vágjuk fel). Egyenként húzzunk a lefordított betűkártyákból és párosítsuk az alaplap betűivel. Játék közben hangozzon el a betűk neve és hogy kicsik-e vagy nagyok (ha a gyerek tudja, mondja ő, ha nem, mi mondjuk meg).

Párosíthatunk ugyanígy szavakat is, a két oszlop ekkor két kezdőbetű lesz:

Később az alaplapra csak a kezdőbetűket írjuk fel:

Hasonló alaplapra szókártyák helyett később valódi tárgyakat is rakhatunk (mindegyiket a saját nevének kezdőbetűje alá).

Jóllehet a betűkkel való ismerkedést is érdemes korán kezdeni, azt mégis tudnunk kell, hogy a képolvasás szakasza a Down-szindrómás gyerekeknél tovább tarthat, mint normál fejlődésű társaiknál. Előfordulhat, hogy évek kellenek hozzá, míg felismerik, hogyan működik a betű-szó kapcsolat és ezt a felismerést hatékonyan fel is tudják használni az olvasásban - vagyis bármilyen szót ki tudnak betűzi és értően elolvasni. Mint a fejlesztés sok más területén, a betűtanításban is hasznos elv, hogy tegyük a tudást korán és folyamatosan elérhetővé, kívánatossá - és bízzuk a gyerekre, hogy a lehetőséggel mikor és hogyan akar és tud élni.