A Buckley/Oelwein-féle olvasástanulás egyik pillére, hogy a tananyag, a tempó és a módszerek teljesen személyreszabottak. Az alábbiakban arra látunk egy példát, hogyan lehet az alapelveket a gyerek képességeire, személyiségére, édeklődésére igazítani. Természetesen ez nem abban az értelemben példa, hogy így kell csinálni, sőt, egészen biztos, hogy egy másik gyerekkel nem lehet (vagy nem kell) mindent ugyanígy csinálni. Ez nem a példa, hanem csak egy példa, amelynek ürügyén néhány gyakorló játék ötletét is felsorolom (többégében Oelwein és Buckley ötleteiből válogatva).

A "tanuló" egy Down-szindrómás, érdeklődő, eleven gyerek. Sikerélménnyel jól lehet motiválni, viszonylag hosszan leköthető, de a monoton ismétlésre nem hajlandó, mindig kell neki valami "csavar". Saját ötleteit szívesen követi, kreatív. Születése óta olvasást támogató környezetben él. Kisebb korában a Doman-módszer egy változatával ismerkedett a szavakkal (a szavakat nem önmagukban, hanem képekkel kísérve látta), de ennek inkább szókincsbővítő hatása volt, a leírt szavakat változó sikerrel ismerte fel.

Alig múlt egy éves, amikor képeket kezdett párosítani, de a szavak párosításánál annyira egyenetlenül teljesített, hogy a szisztematikus szóképolvasást nem kezdtük el vele. Utólag elképzelhetőnek tartom, hogy túl ritkán gyakoroltunk és néhány nap (sőt hét) kihagyás mindig elég volt ahhoz, hogy elfelejtse, amit addig megtanult. Mindenesetre nem sokkal ötödik születésnapja előtt történt, hogy egyre elvontabb szimbólumok párosítását kínáltam fel neki, néhány betűt is a jelképek közé keverve, majd a családtagok neveit, amiket korábban a legnagyobb sikerrel ismert fel. Az első szópárosítást egy babával "végeztette el", majd így átlépve a lélektani gátat, a későbbiekben már maga párosított.

Mivel kifejezetten szereti maga megválasztani a tevékenységeit és a lehető legkevesebb külső segítséget igénybevenni, a párosításnál nem egyenként kapja meg a kártyákat, hanem minden kártyát leteszek elé és ő dönti el, hogy melyiknek keresi meg a párját. Nem választjuk külön a három lépést (párosítás, kiválasztás, megnevezés), hanem ebben a játékban van benne minden elem, változó arányban. Amikor kipakolom elé a kártyákat, mindegyik után várok egy kicsit, hogy kiolvassa-e ő, ha nem, akkor megmondom én, mi áll a kártyán. Amikor kiválasztja a párosítandó kártyát, újra alkalom nyílik arra, hogy felolvassa vagy meghallgassa a szót. Míg keresi, megkérdezem, hogy hol van a "...", majd amikor megtalálja a párt, megint elmondjuk, mi áll a kártyán. Ezt a nagy párosító játékot sok kártyával játsszuk, akár 10 vagy még több párral. Az új szavakat is így vezetjük be, a régieket is így ismételjük át és azt is így mérem fel, hogy mit kell még gyakorolni - mindezt egyszerre.

Ilyen játékokkal gyakoroltunk eddig:

- A névkártyákat fotókkal párosítottuk.

- Egyik oldalán a nevet, másik oldalán a hozzá tartozó képet ábrázoló kártyával játszottunk ál-memóriajátékot: emlékezni kellett a lefordított képre, de a feliratokat lehetett nézni. Ugyanezeket a kétoldalú kártyákat máskor is használtuk, ha valamelyik nevet nem tudta kiolvasni: megkereste a párját és megfordította, hogy a képről lenézze a megfejtést.

- A megtanult neveket és a hozzájuk tartozó fényképeket saját kezűleg ragasztgatta be egy kis könyvbe (szalaggal öszekötött lapokra), mindet akkor, amikor megtanulta.

Hat családtag neve után egyesével-kettessével - a párosítós játékkal - bevezettünk hat igét: ül, áll, főz, eszik, iszik, alszik.

- A neveket és a cselekvéseket összeolvastuk mondatokká.

- Az igéket a cselekvéseket ábrázoló képekkel párosítottuk (oda-vissza, egy-egy szóhoz több ugyanolyan témájú képet is).

- A névkártyákat a családtagoknak megfelelő babákkal párosítottuk, cselekvéseket húztunk, amiket a babák eljátszottak.

- A bambinoLÜK kirakóhoz saját munkalapokat készítettem (képhez szó és szóhoz kép párosításokkal).

- A mondatokhoz a szavaikat párosítottuk (pl. az "Apa eszik." mondat alá raktuk az "Apa" és az "eszik" kártyákat.)

- A mondatokat képekkel párosítottuk.

- Vázlatfüzetből könyvet készítettünk: a tanult szavakból mondatokat raktunk össze, a felhajtható feliratok alá - ha sikerült felolvasni - fotókat ragasztottunk. (Ebből túl sok lett, megunta, kis szünetet tartottunk.)

- Kérte, hogy csináljunk másik könyvet, meg is mondta, hogy kikről szóljon. Kedvenc mesehőseiről kerestem olyan képeket, amelyeken a megfelelő cselekvéseket végzik. Bevezettük a játszik, fürdik, olvas, Bogyó, és, Babóca szavakat (egyszerre, ami kicsit sok volt.) A mondatokat kiolvasta, majd a feliratokat és a képeket felváltva egy fényképalbumba tettük. Így van egy mesekönyve, amit már maga is el tud olvasni.

- Fotók alá raktunk ki azokat leíró mondatokat (pl. /saját név/ + és + /testvér neve/ + játszik.)


A játékok közben sokszor hívom fel a figyelmét a betűk alakjára is és bátorítom, hogy minden stratégiát vessen be, amit tud, ne csak az emlékezetét használja (pl. válasszon kizárásos alapon, ha másképp nem megy). Külön jutalmat nem kap azért, mert olvas, az a jutalma, hogy olvas. Láthatóan nagy öröm volt számára, amikor először összeolvasta a neveket az igékkel, de gyümölcsöző volt pl. az "és" megtanulása is, mert új sikerélményt jelentett, hogy több szereplőt tud összekapcsolni. Minden új helyzet, amikor használni tudja, amit megtanult, új örömforrás.

 

Az olvasásról szóló sorozat tervem szerint a betűtanulással folytatódik majd, kérdéseket addig is a tarkabab kukac freemail címre küldhettek.