Az elfogadásnak van egy pozitív oldala, amikor azt jelenti, szeretlek, bármilyen legyél is: az lehetsz, aki lenni akarsz és én nem harcolok ellene. Főleg, ha az a lehetőség is benne van, hogy változhatsz bármilyenné, én akkor is szeretni foglak (bár nem tudom, ilyet lehet-e ígérni felelősséggel, de ahhoz, hogy az "elfogadott" fél kibontakozzon, kétségtelenül kell valamennyi mozgástér is).

Jó dolog, ha elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Ki vitatná?

Sokan.

Vannak ugyanis az elfogadásnak olyan összetevői (vagy félrecsúszásai?), amelyek akár árthatnak is.

Az "elfogadás" szót én eleve kicsit félrevezetőnek érzem, mert azt sugallja, mintha valami nagy erőfeszítésre lenne szükség hozzá az elfogadó részéről, miközben az "elfogadandó" ezért vagy nem tesz semmit vagy ennek egyenesen ellenében tesz. Magával a fogyatékossággal (és a Down-szindrómával) kapcsolatban is vannak olyan dolgok a köztudatban, amiket nem fogadtam el, és nem is akarok elfogadni magunkra vagy Down-szindrómás gyerekemre érvényesnek. A "törődj bele, hogy mindig kevesebb lesz, mint mások" jelentésű elfogadásnak nem érzem semmi hasznát. Azt érzem dolgomnak, hogy megtegyek mindent, hogy az optimumot hozza ki magából - ez nem "beletörődés". "Kevesebb" másoknál pedig sosem volt és nem is lesz, akármennyire különbözzön is - a valóságban nem is létező - átlagtól. A szeretetem nem függ attól, hogy mit ér el az életben, de előre nem tudom elfogadni a jövőt, csak ha itt lesz. És ez bizonyára sok küzdelmet tartogat még kívül is meg belül is, ami alól ez a fajta "elfogadás" kihúzná a szőnyeget.

 

 

Hasonlóan gondolkodik Feuerstein & Rand is, amikor azt állítják, hogy az "elfogadás" a fejlődés érdekében tett erőfeszítések ellentéte, egy passzív hozzáállás, amely inkább a környezetet alakítaná, mint hogy felvállalja a fáradságos küzdelmet az érintett teljesítményének javításáért. Az ő szóhasználatukban az "elfogadás" nem a gyengén teljesítő ember iránti érzelmi viszonyulás, hanem mindaz, amit magáról a fogyatékosságról gondolunk, tulajdonképpen az a vélekedés, hogy egy fogyatékossal kapcsolatban nem lehetnek elvárásaink, különösen nem olyanok, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek. Könyvük provokatív címe - "Ne fogadj el olyannak, amilyen vagyok" (Don't Accept Me As I Am) - azt jelenti: "ne törődj bele, hogy ennyire vagyok képes és tégy meg mindent, hogy egyre többet érhessek el".

Tanítási módszereiket a világ számos pontján alkalmazzák (Magyarországon a Mediált Tanulásért Alapítványnál) és felvetéseik között számos elgondolkoztató megállapítást találhatunk akkor is, ha a fejlesztésben más módszereket követünk.

Rámutatnak pl., hogy sokszor a szülő számára is egyszerűbb megcsinálni valamit a gyerek helyett, mint megtanítani, hogyan csinálja ő. Időben, energiában is, de azért is, mert akkor nem kell szembesülnünk azzal, hogy mennyi mindent kell megtanulnia. A nehéz helyzetek valójában lehetőséget adnak a tanulásra, hasznos készségek elsajátítására, az önbizalom és a magabiztosság növelésére. Utóbbi azért is nagyon fontos, mert a gyengén teljesítő gyerek nem csak annak a tudásnak van híján, hogy hogyan kell tanulni, hanem az önbizalma is sérült. Nem elég azonban, ha a gyerek hisz magában: a tanárnak is meggyőződésévé kell tenni, hogy a gyerekek képességei fejleszthetőek - nem csodamódszerekkel, hanem sok-sok erőfeszítéssel, időráfordítással, türelemmel és szeretettel.

A teljesítményt hagyományosan az alapszint meghatározásával mérik: azt határozzák meg, mire képes a gyerek ismételten és segítség nélkül. Ráadásul ebből nem csak a jelenlegi képességeket határozzák meg, hanem a jövőbelieket is, ez lesz a korlát, ameddig az elvárásokkal érdemes elérni. Feuersteinék ezzel szemben "A lehetséges legjobb elvéből" indulnak ki: amire egyszer is rá lehet venni, az lesz a jövőbeli elvárások alapja. A képességet a legjobb teljesítmény alapján ítélik meg, nem számít, hogy milyen ritkán nyilvánul meg (Einsteinnek is elég volt egyszer megfogalmazni a relativitás-elméletet.)

Egy Down-szindrómás (DS) gyerek azért is indul hátránnyal az életben, mert már azelőtt retardáltnak tartják, mielőtt bármilyen teljesítményét figyelembe vennék, gyakorlatilag ahogy megszületik. Feuersteinék elérték, hogy DS fiatalok gondozói munkát végezzenek (idősekkel, fogyatékosokkal), katonai önkéntesek legyenek. A normál viselkedési modellek nagyon pozitívan befolyásolták a teljesítményüket, önmagukról alkotott képüket, testbeszédüket (!), önállóságra törekvésüket. A társadalom elkezdett többet várni tőlük, ami segítette, hogy a teljesítményük tovább javuljon.


Az elgondolás alapja a kognitív rendszer módosítása.

A kogníciónak a legtöbb emberi tevékenységben elsődleges szerepe van, része pl. az észlelés, az emlékezet, a tanulás és a gondolkodás. Kellően rugalmas ahhoz, hogy befolyásolhassuk és hatása van az ember többi alkotórészére is. A mi társadalmunkban különösen fontos és a kognitív teljesítménytől függhet a boldogulásunk.

A kognícióra mint rendszerre tekintenek:A pszichológiai struktúrák dinamikus összetevőkből állnak és az egész ill. a részek között szoros összefüggés van, így az egyik rész befolyásolásával a másikra is hathatunk. Pl. az emlékezetben szerepet játszik a megfigyelés, a megértés, a motiváció stb., így pl. ha fokozni tudjuk a gyerek érdeklődését a megjegyzendő dolog iránt, jobb emlékezeti teljesítményt érhet el.

A rendszer változásával a működése is megváltozik. A pszichológiai rendszer önszabályozó és önfenntartó működésre törekszik. Sokszoros ismétléssel korábban alig létező struktúrák is önállóakká válhatnak és egyre kevesebb energiát igényelnek. Pl. először nehéz precíznek lenni, de sok gyakorlással elérhető, hogy kevesebb energia-ráfordítással is alapos munkát lehessen végezni. Az ilyen struktúrák megerősödésével az egyén is erősödik.

Feuerstein szerint az emberi viselkedés módosíthatóságában nincsen kritikus periódus, bármely életkorban megvalósítható, a fogyatékosság természetétől és mértékétől függetlenül (másféle beavatkozásra van szükség és más eredmény érhető el, de a módosíthatóság ténye fennáll).

 

A kognitív rendszer módosításának 5 alapelve van:

1. Az emberi teljesítmény módosítható.
2. A konkrét személy teljesítménye, akivel foglalkozom, módosítható.
3. Én képes vagyok a teljesítményét módosítani.
4. Az én teljesítményem is módosítható és módosítani is kell. (Különben csak a gyerektől várom, hogy alkalmazkodjon, nem keresem a jobb módszereket, ha valami nem működik.)
5. A társadalom és közvélemény is módosítható és módosítani is kell. (A társadalom nem változtathatatlan adottság, hanem a beavatkozás egyik fő célpontja.)

 

A "Ne fogadj el!" mögött tehát lényegében az áll: "Várj el tőlem sokat, higgy benne, hogy messzire jutok és segíts elérni a célt!" A magam számára sem tudnék jobb bánásmódot kívánni.

 

 

 

kép innen, innen és innen.

A karikatúra felirata: Elfogadás / Az illúziókról való lemondás magazinja / Sosem fogod leadni azt az öt kilót (21. o.) / A munkád szívás (30. o.) / A húgod okosabb nálad (45. o.) / Öreg vagy (47.o)