érintő

Az előző bejegyzésben arról a felmérésről volt szó, amelyet Dr. Skotko és munkatársai Down-szindrómás fiatalok körében végzett arról, hogy hogy érzik magukat a bőrükben és milyennek tartják az életkörülményeiket. Ugyanebben a felmérésben arról is megkérdezték őket, hogy mit üzennének egy olyan szülőpárnak, akiknek DS gyereke született ill. mit mondanának az orvosoknak arról, hogy milyen Down-szindrómával élni.

Amikor egy anya kezébe fogja újszülött gyermekét - éljen akárhol a világon és szüljön akármilyen körülmények között - a legtöbbször ugyanúgy ismerkedik vele, még a mozdulatok sorrendje is egyezik. Megsimítja az ujjacskáit, a tenyerét, a karját, a lábait, majd a törzsét. Minden anya megpróbál a gyereke szemébe nézni. Megfigyeli a vonásait, a haját, a hangját, megpuszilgatja és megszagolgatja. Ennek az ismerkedési rítusnak nem minden mozzanatáról tudjuk, hogy mire való, de amiről igen, az igazolni látszik, hogy az eszünkkel sem tudnánk jobbat kitalálni, mint az ösztönös viselkedés.

- Jó baba? - kérdezik gyakran az újdonsült szülőket, és nem arra kíváncsiak, hogy a gyerek babamódon működik-e, hanem hogy sokat alszik és keveset sír-e. Több kultúrában hagyomány és nyugaton is újraéledő szokás az újszülötteket és a csecsemőket szorosan bepólyálni, mert így nyugodtabbak és többet alszanak. A kutatási eredmények fényében azonban legalább is kétségessé válik, hogy a bepólyázott babáknak is jó-e, hogy "jobbak".

Alternatív a szülés, ha olyan testhelyzetben vajúdunk és tolunk ki, amiben a gravitáció segítségünkre van, alternatív a csecsemőgondozás, ha a picit hordozzuk, vele alszunk, igényeinek jelzésére reagálunk, alternatív az életmódunk, ha keressük az önfenntartás természetes lehetőségeit, kertészkedünk, főzünk, varrunk, újrahasznosítunk.