Akár így,
akár úgy,
akár meg amúgy:
Ina May Gaskin, "a világ legismertebb bábája" kapta az alternatív Nobel-díjként számontartott Right Livelihood Awardot, egész életén át tartó tanító munkájáért, az anyák és gyermekeik testi és lelki egészségét legjobban szolgáló, nőközpontú szülésmódok képviseletéért.
Ina May Gaskin az első szülést egy iskolabuszon kísérte végig 1970-ben, amikor a férje előadássorozatát követte. Ezután kezdett tanulni, hogy a nőket a szüléssel kapcsolatban is választáshoz segítse. Eddig kb. 1200, orvosi beavatkozásoktól mentes szülésnél segédkezett, munkatársaival együtt pedig kb. 3000-nél.
Amikor az USÁ-ban a császármetszések aránya 30% fölé emelkedett, a Gaskin által alapított Farm Bábacentrumban 2% maradt, pedig ikreket, farfekvéses babákat és több, mint hatodiknak érkező újszülötteket is világra segítettek. Róla nevezték el a nyugati világban Gaskin-fogásként ismert, eredetileg guatemalai bábák által használt műfogást a vállelakadás kivédésére.
Jelenleg az anyák szülési halálozási rátájának csökkentésért, a természetes szülésért és a szoptatás elfogadottságának növeléséért dolgozik.
Legalább is nem úgy, hogy ide-oda lebeg egy áttetsző emberalak lepedőben és megmagyarázhatatlan dolgokat csinál.
Abban hiszek, hogy az elme nem egyenlő a tudattal és vannak olyan rétegei, ahol nem szavakban "gondolkozunk", hanem képekben, szimbólumokban, történetekben, mítoszokban, még "lejjebb" pedig a tudat számára még értelmezhetetlenebb egységekben mozog az információ, egészen a kémiáig, az elektromosságig. Vagyis pontosabban a tudat az, ami képekben és történetekben tudja valamelyest értelmezni azokat a homályos mozgásokat, amik "odalenn" zajlanak. Vagy valahogy így.
Talán hallottatok már az alvásparalízisről. Én sokáig nem hallottam róla, amikor pedig már évek óta visszatérően megtapasztaltam. Kevesen beszélnek róla szívesen, mert elképzelhetetlenül félelmetes az is, amit átélsz és a lehetőség is, hogy azért éled át, mert megőrültél: Teljesen irracionális érzetek és események tűnnek százszázalékosan valóságosnak, amikor az ébrenlét és az álom határán lebegve, éber tudattal vergődsz egy mozdíthatatlan, alvó testben.
és ezt el is mondja.
"Erős Antónia a császármetszést nem választási lehetőségnek gondolja, hanem életmentő beavatkozásnak. A híradós a tápszerről is hasonlóan vélekedik, amely szerinte nem arra való, hogy válasszuk, hanem arra, hogy ha kell, akkor segítsen"
teljes cikk és videó a bezzeganyán
Magam részéről örülök annak, hogy a "hosszú" szoptatás pozitív kontextusban kap nyilvánosságot.
Hallie Levine Sklar nem lepődött meg, amikor kisbabáját pár perccel a születése után elvették tőle: az ultrahang vizsgálat már méhen belül kimutatta, hogy bélelzáródása lehet, ami miatt azonnal meg kell vizsgálni. A vizsgálat megerősítette a diagnózist és a kislányt meg kellett műteni. De az újszülöttgyógyász nem csak ezt a rossz hírt közölte velük a szülőszobán. Johanna a Down-szindróma jegyeit viselte.
- Jó baba? - kérdezik gyakran az újdonsült szülőket, és nem arra kíváncsiak, hogy a gyerek babamódon működik-e, hanem hogy sokat alszik és keveset sír-e. Több kultúrában hagyomány és nyugaton is újraéledő szokás az újszülötteket és a csecsemőket szorosan bepólyálni, mert így nyugodtabbak és többet alszanak. A kutatási eredmények fényében azonban legalább is kétségessé válik, hogy a bepólyázott babáknak is jó-e, hogy "jobbak".
Sok beszámolót olvastam Down szindrómás gyerekek szüleitől, amiben elmesélték a gyerekük születését és azt, hogy hogyan tudták meg, hogy Downos. Sokszor a közlés módja rosszabbul esik az embernek, mint a hír maga. Van, hogy csak onnan lehet sejteni, hogy valami nincs rendben, hogy elviszik a babát és sokáig meg sem mutatják. Van, hogy utalgatnak rá, hogy baj van, "de majd jön a doktor úr és elmondja". Sajnos megesik, hogy maga sz egészségügyi személyzet van olyan zavarban a nem várt eseménytől, hogy csak kurtán-furcsán odavetik a frissen szült anyának, hogy valószínűleg downos a gyereke, aztán küzdjön meg a hírrel, ahogy tud. Van, hogy bár tudják, mi a helyzet, hamis reményekkel kecsegtetik a szülőket, akkor talán nem előttük omlanak össze - majd a genetikus megoldja, amikor a vérteszt eredményét közli velük.
De jó példával is találkoztam már, ahol az orvosok tapintatosak voltak és biztatták a szülőket, segítőkhöz irányították őket, sőt még az egyébként érvényes látogatási tilalomtól is eltekintettek, hogy az anyának ne egyedül kelljen megbirkózni a helyzettel.
Olyanról azonban még nem hallottam, mint amit ez a Kelle nevű anyuka elmesél a blogjában, sok-sok képpel.
Amikor meglátta a babát, rögtön tudta, mi a helyzet - döbbenetes látni az arcán a kétségbeesést és félelmet. De nem tört ki a pánik, megünnepelték a kislány születését, aki végig az anyukájával lehetett, aztán jött be a gyerekorvosuk, akit a nagyobb lányuk révén már jól ismertek. Megvizsgálta a babát, majd mindenkit megkért, hogy menjenek ki (elég népes társaság gyűlt össze - és mindenki ünnepelt!), csak a férje és két barátnője maradt az anya mellett. Az orvos letérdelt (!) az ágy mellé, onnan nézett fel (!) rá.
- Mondanom kell valamit. Először is a kislánya gyönyörű és tökéletes. De néhány jelből azt gondolom, hogy Down szindrómája lehet. De Kelle, gyönyörű és tökéletes.
És miután visszajött a család - és tovább ünnepeltek! - a doktornő visszakérte a babát, hogy egy kicsit meg is szeretgesse.
Akinek van hozzá türelme és elég könnye, olvassa el az egészet itt.
Az University of Notre Dame (USA, IN) kutatói szerint a kedvesség, az együttérzés és az együttműködési készség a csecsemőkorban gyökerezik és meghatározott gondozási, nevelési szokások segítik elő. Eredményeik szerint az erkölcsi viselkedés kialakulása a család érzelmi minőségétől és a közösség támogatásától függ.
Utolsó kommentek