érintő

Egy szingapúri drámacsoportban a gyerekek a Piroska és a farkas meséjét dolgozták fel. Először elolvasták a szöveget, megbeszélték a tanulságokat, hogy hallgatni kell a szüleinkre és hogy hogyan kell viszonyulni az idegenekhez, aztán ujjbábokkal eljátszották a történetet.

Igen, mindannyian Down szindrómások. A drámacsoport vezetői közel négy éve vezetik blogjukat a próbákról és a fellépésekről. És minden bejegyzésből süt, hogy a közös munkát nem csak a gyerekek élvezik.

Sokszor (főleg fiatalon) azt hisszük, hogy akkor leszünk boldogok, ha majd valami nagy célunkat elértük vagy valóra válik valami nagyszabású álmunk. A valóságban viszont akkor vagyunk boldogok, ha a velünk történő apró dolgokban képesek vagyunk megtalálni a boldogságot. Az "1000 awesome things" (1000 csodálatos dolog) blog írója, Neil Pasricha pontosan ilyen apró dolgokat gyűjtött össze, amelyeket csodálatosnak él meg:

• a könyvtárszagot
• egy konzerv kibontását, amit senki más nem tudott kibontani
• azt, amikor a porcicák már akkorák, hogy kézzel meg lehet őket fogni és kidobni
• az első ételt megfázás után
• azt, amikor az ember remek olvasnivalót talál a más vécéjében
• azt, amikor az ajándékcsomagoló két szélének mintája tökéletesen illeszkedik az ajándékon
• egy frissen fürdött baba illatát
• vagy azt, amikor végre lemosod a mocskos szélvédődet és úgy érzed magad, mintha egy pár új szemet kaptál volna

Vicces és szívmelengető bejegyzések vegyesen, amelyek észrevétlenül tanítanak arra, hogy saját életünkben is észrevegyük a boldogság apró lehetőségeit. És elindítsuk saját boldog pillanatok blogunkat.

Chantal Sicile-Kira, a "41 Things To Know About Autism" (41 tudnivaló az autizmusról) c. könyv szerzője blogjában olyan jótanácsokat ad az ünnepekre, amelyeket más fogyatékkal élő gyerekek szülei is használhatnak, sőt bárkinek tanulságosak lehetnek, aki sajátos nevelési igényű gyerekekkel ünnepel.

Sok beszámolót olvastam Down szindrómás gyerekek szüleitől, amiben elmesélték a gyerekük születését és azt, hogy hogyan tudták meg, hogy Downos. Sokszor a közlés módja rosszabbul esik az embernek, mint a hír maga. Van, hogy csak onnan lehet sejteni, hogy valami nincs rendben, hogy elviszik a babát és sokáig meg sem mutatják. Van, hogy utalgatnak rá, hogy baj van, "de majd jön a doktor úr és elmondja". Sajnos megesik, hogy maga sz egészségügyi személyzet van olyan zavarban a nem várt eseménytől, hogy csak kurtán-furcsán odavetik a frissen szült anyának, hogy valószínűleg downos a gyereke, aztán küzdjön meg a hírrel, ahogy tud. Van, hogy bár tudják, mi a helyzet, hamis reményekkel kecsegtetik a szülőket, akkor talán nem előttük omlanak össze - majd a genetikus megoldja, amikor a vérteszt eredményét közli velük.

De jó példával is találkoztam már, ahol az orvosok tapintatosak voltak és biztatták a szülőket, segítőkhöz irányították őket, sőt még az egyébként érvényes látogatási tilalomtól is eltekintettek, hogy az anyának ne egyedül kelljen megbirkózni a helyzettel.

Olyanról azonban még nem hallottam, mint amit ez a Kelle nevű anyuka elmesél a blogjában, sok-sok képpel.

Amikor meglátta a babát, rögtön tudta, mi a helyzet - döbbenetes látni az arcán a kétségbeesést és félelmet. De nem tört ki a pánik, megünnepelték a kislány születését, aki végig az anyukájával lehetett, aztán jött be a gyerekorvosuk, akit a nagyobb lányuk révén már jól ismertek. Megvizsgálta a babát, majd mindenkit megkért, hogy menjenek ki (elég népes társaság gyűlt össze - és mindenki ünnepelt!), csak a férje és két barátnője maradt az anya mellett. Az orvos letérdelt (!) az ágy mellé, onnan nézett fel (!) rá.
- Mondanom kell valamit. Először is a kislánya gyönyörű és tökéletes. De néhány jelből azt gondolom, hogy Down szindrómája lehet. De Kelle, gyönyörű és tökéletes.

És miután visszajött a család - és tovább ünnepeltek! - a doktornő visszakérte a babát, hogy egy kicsit meg is szeretgesse.

Akinek van hozzá türelme és elég könnye, olvassa el az egészet itt.

vagy ahogy ő hívja őket, hősöket: Mikus Kata, Ribizlifoto

(a képen: Hanga)

aki szeret fotózni és naplót ír a kis húgának

szép fotók szép emberekről Conny Wenk blogjában