érintő

A papíralapú rajzolásélménynek nincs párja, de a változatosság kedvéért kipróbálhatunk néhány más eszközt is, pl. az alábbi három kompakt rajzolót: a mágneses, a vizes és a világítós rajzolótáblát. Mindháromra igaz, hogy mivel ugyanarra a felületre rajzolnak újra meg újra, a sokat firkáló szakaszban a legjobbak. Könnyen szállíthatóak, utazásnál, várakozásnál is jó szolgálatot tehetnek.

Talán a legismertebb a mágneses rajzoló. Egy rácsos táblából és egy mágneses hegyű tollból áll, sokszor mágneses felületű pecséteket is adnak hozzá. A rajzok háttere színes vagy szürke is lehet. A táblát egy kar elhúzásával lehet letörölni. Különböző méretekben kapható, minél kisebb a gyerek, annál nagyobbat érdemes venni.

Előnyei: Gyakorlatilag minden játékboltban kapható, az egyszerűbb változatok viszonylag olcsók.
Hátrányai: Ha a toll elromlik (pl. kiesik a mágnes) vagy elkallódik, nem lehet tovább használni (tollat még nem láttam külön). A nagyobb táblák elgörbülhetnek, így a letörlés lesz nehéz, a kicsi táblák viszont nem alkalmasak a lendületes firkálásra.


A vizes rajzoló (Aqua Doodle) egy vízzel feltölthető filctollból és egy vízre elszíneződő (fehérből kék vagy színes), textilszerű borítással rendelkező táblából vagy lapból áll. Ha megszárad, eltűnik a kép. A hordozható változat értelemszerűen kisebb, de ebből egészen nagy lepedők is vannak.

Előnyei: A nagy rajzolófelületet egyszerre többen is használhatják. Lehet külön tollat kapni. Se a rajzolásnak se a letörlésnek nincs hangja (a testvér nyugodtan alhat a kocsiban a szomszéd ülésen).
Hátrányai: Meg kell várni, míg megszárad a lap, hogy újra lehessen rajzolni (hűvös, borús időben ez nem olyan gyors, főleg, ha több gyerek is rajzol egyszerre). A lapot nem lehet tisztítani, érdemes vigyázni rá. Egy idő után "belassul", később jelenik meg a kép, mint ahogy a vonalat húzzuk. A tollak nagyon kínálják magukat a szopogatásra, rágcsálásra, hamari tönkretételre.


A világítós rajzoló (Glodoodle) elemmel működik. A keret alá rejtett apró égők oldalról egy átlátszó műanyag lapot világítanak meg. A műanyag lap fölött egy szintén átlátszó műanyag fólia feszül ki. Amikor rajzolunk a fóliára, az hozzáér a laphoz és a lámpák fénye az összetapadó felületeken jelenik meg, így úgy tűnik, mintha a rajz világítana. A rajzot különböző színekkel világíthatjuk meg. A táblát a két felület szétválasztásával lehet letörölni (ez mechanikusan, egy nagy gomb megnyomásával történik).

Előnyei: Félhomályban, sötétben (kuckózásnál, esti utazásnál) is lehet vele rajzolni. A tábla átlátszó, így a firkakorszak után, az írás előkészítéshez használt formaátrajzoláshoz is használható, ha alátesszük a sablont. Bármivel lehet rá rajzolni, akár az ujjunkkal is.
Hátrányai: Csak kicsi méretben kapható, de finom rajzokat nem igazán lehet vele készíteni, mert a tapadás felválhat, a közeli vonalak összefolyhatnak stb. A fólia könnyen karcolódik. Erős napsütésben nem látszik a rajz.

Ezúttal nem boltban megvásárolható eszközöket ajánlok, hanem olyasmit, amit öt perc alatt bárki összeállíthat otthon - és aztán évekig használhatja.

Mondókázni mindenki szeret és az eltérő fejlődésű gyerekeknél az örömteli játék egyben figyelem, mozgás, és beszédfejlesztő gyakorlat is. Érdemes felépíteni a mozdulatokkal kísért versikékből, dalocskákból egy kisebb repertoárt. (A youtube hemzseg a mondókás videóktól.)

A zsák lényege az, hogy a mondókázás nem úgy kezdődik, hogy gyere, kiskerteljünk, hanem úgy, hogy leülünk (ha több gyerek van, körbe) és felváltva húzunk egy-egy tárgyat, amelyekhez kapcsolódó mondókákat ismerünk. A mondóka eljátszása után másik gyerek (vagy a felnőtt) húz és így folytatjuk a játékot, amíg van rá igény, vagy amíg a tárgyak el nem fogynak. Ezzel a módszerrel a társasjátékok alapjaiba is bevezetjük a gyerekeket, hiszen megtanulnak a sorukra várni és megtanulják, milyen az, amikor mindig ugyanabban a sorrendben kerülnek sorra.

Maga a zsák egy színes textilzacskó, a fenti képen pl. egy párnahuzat. A mondókákat jelképező tárgyak pedig a játékok közül kerülnek ki (lehetőleg a ritkábban használtak közül, nem a kedvenc nyuszit vonjuk ki a hétköznapi játékból). A mondókás zsák ötletét Szabó Borbálától vettem (zsák helyett ő egy nyitható ajtajú házikót használt), akinek nyomtatott mondókagyűjteménye az általam ismert legjobb írott forrás a témában.

Mielőtt bármilyen eszközhöz nyúlnánk, jó tudni, hogy a legjobbat azzal tehetjük a hipotón babánk állkapcsának, nyelvének és ajkainak, ha szoptatjuk. Sajnos azonban épp a hipotónia miatt könnyen lehet, hogy az újszülött nem tud szopni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tud megtanulni szopni! A szoptatás a csecsemőnek adható legjobb "fejlesztés", az idegrendszer fejlődését legjobban segítő táplálék, az anya és a gyerek egészségének, hangulatának legjobb rendben tartója - vagyis csupa olyan dolgot adhat, amire egy hátrányokkal induló babának az átlagosnál is nagyobb szüksége van, így mindenképpen érdemes kitartóbban próbálkozni vele. Kérjük szoptatási tanácsadó segítségét, próbáljuk ki a Szoptanítot, mozgassunk meg minden követ. (Pl. szülés után mindenképpen próbáljuk meg elérni, hogy minél hamarabb mellre tehessük a babát. Sajnos a DS babákat még ma is sok helyen rutinszerűen elkülönítik, akkor is, ha ezt egészségi állapotuk ezt egyáltalán nem indokolja.) Hogy a Down-szindrómás babák nem tudnak szopni, az egy mítosz. Ha ezt halljuk valakitől, nem ő lesz a megfelelő személy, aki segíteni tud nekünk.

A szoptatáson túl, amellett és annak híján (hiszen annyi minden közbejöhet, hiába az elszántság), de még az eszközök előtt kéznél van a kezünk: masszírozhatjuk naponta 3-4x a baba arcát (két ujjunkkal a fül mellől a szájak sarka felé, mutató- és hüvelykujjunkal az orra alól indulva körben az ajkai körül, finoman kopogtassuk az állát), evés előtt a szájpadlását (középről oldalra haladva az ínyig, majd vissza középre és a másik oldalon le az ínyig) vagy az ínyét (határozott nyomással elölről hátra mindét oldalon, lenn és fenn).

És az eszközök:

Ha sajátos nevelési igényű gyerekünk van, az életnek sok olyan területén találkozhatunk kihívásokkal, ahol mások simán végigfutnak. Nem csak a mozgással, beszéddel, táplálkozással, de akár a játékkal, alkotótevékenységekkel kapcsolatban is új területeket kell felfedeznünk. Az érintő most induló új rovata olyan eszközöket mutat be, amelyek segítenek áthidalni egy-egy ilyen nehézséget.

A hipotón gyerekekkel, pl. a Down-szindrómásokkal előfordulhat (főleg kisebb korukban), hogy nehezen boldogulnak a hagyományos rajzeszközökkel. Később alakul ki a szabályos ceruzafogás, nem tudják olyan erősen odanyomni az eszközt a papírhoz, kevésbé tudnak vigyázni a ruhájukra, környezetükre is. Ugyanakkor arra a stimulációra, amit az alkotás jelent, talán még nagyobb szükségük van, mint egy tipikusan fejlődő gyereknek.

Két olyan "tanulójátékról" lesz most szó, amelyeket az óvodás korosztálynak ajánlanak a megfigyelőképesség, logika és egyéb, az iskolakezdéshez szükséges készségek fejlesztésére. Arról nincs információm, hogy az eszközök mennyire hatékonyak akár egymáshoz, akár más módszerekhez képest, kizárólag felhasználói oldalról hasonlítom őket össze. Speciális a nézőpontom azért is, mert nálunk a játékok elsődleges tesztelője és használjója egy Down-szindrómás óvodás. A LÜK és a LOGICO is kínál eszközt és feladatokat nagyobb gyerekeknek is, a továbbiakban azonban a két rövidített elnevezés alatt a gyártóknak az óvodások számára készített játékait értem: a LÜK bambino 3-6 éveseknek készült (a "bemelegítő" füzet 2-3 éveseknek szól, a többi 3-5, 4-6 éveseknek, ill. kormegjelölés nélkül), a LOGICO Primo feladatlapjait 3, 4 ill. 5 éves kortól ajánlják.